Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 1. szám - Alex Capus: A hamisító, a kémnő és a bombakonstruktőr (részletek – Tatár Sándor fordítása)
27 vívódott magában, hogy háromszáz év fizikai kutatásainak valóban az atombomba megkonstruálásában kellett-e a csúcspontjukat elérniük, úgy Oppenheimer nyilván el tudta oszlatni barátja aggályait és kétségeit ama megjegyzéssel, hogy az adott geostratégiai helyzetben, függetlenül mindennemű filozófiai fejtegetéstől, egyetlen dolog számít: az tudniillik, hogy Hitlernek lesz-e meg előbb a bombája vagy Amerikának. Ennek a beszélgetésnek tehát így, vagy nagyon hasonló módon kellett lefolynia. Tény ugyanis, hogy Lore és Felix Bloch 1943 kora nyarán – talán a nyári szünidő kezdetén, június végén – becsomagolták a bőröndjeiket, és az időközben két és fél éves ikrekkel fölkerekedtek az új-mexikói sivatagba. A titkosság megőrzése érdekében Oppenheimer nyomatékosan megkérte Blochot, hogy Palo Alto kis vasútállomásán ne mindjárt Santa Fébe vásárolja meg a jegyüket, hanem minden átszálló állomáson, azaz Bakersfieldben, Albuquerqueben és Lamyben csak a következő útszakaszra váltson jegyet. Az utazás összesen negyvennégy órás volt. A harmadik nap késő délutánján érkezett meg Felix Bloch az övéivel Új-Mexikó régi fővárosába. Akkoriban Santa Fe még a réges-régi idők atmoszféráját sugárzó békés spanyol kisváros volt. Öreg, árnyékadó fák álltak a Plazán, alattuk öntöttvas padok, amelyeken minden napszakban, mindenféle korú férfiak sziesztáztak. Kis csoportokban fekete hajú, vérvörös ajkú, tarka szoknyás fiatal nők parádéztak a park közepén álló obeliszk körül, titkon és félénken esetleges hódolók után kutatva tekintetükkel. Autó még alig volt; a La Fonda Hotel előtt hátaslovak és öszvérek voltak kikötve. A Szent Ferenc-székesegyház lépcsőin gyerekek játszottak, a kormányzói palota verandáján indián asszonyok üldögéltek; apróságaik tarka kendőkkel voltak felkötve a hátukra, ők pedig fazekasárut és ékszereket árultak. 1943 nyarán szokatlanul sok idegen érkezett a városkába. Északról jött, viaszfehér arcú városi emberek voltak; spanyolul alig néhányan tudtak közülük, sokan európai akcentussal beszélték az angolt. Némelyek egyedül jöttek, mások párban, sokan gyerekekkel, és a bőröndjeiken kívül mindenféle más furcsa holmit is cipeltek magukkal: söprűket, vödröket, tükröt, cserepes növényeket vagy gyerekkocsit. A folyamatosan érkező városlakókra reggelente egy öreg iskolabusz várt az East Palace Avenue-n; a jármű oldalán élénkpiros betűkkel a US Army felirat virított. Egy zömök katona segített a háziasszonyoknak a buszba rakodni a háztartási felszereléseiket, jámbor türelemmel hagyva magát kommandírozni, s amikor minden biztonságosan el volt helyezve a busz belsejében, elfoglalta helyét a sofőrülésen, és egy kenderkötéllel a műszerfalhoz kötözve rögzítette a becsukott ajtót. Ezután egyesbe kapcsolt, és elindult. A busz Robert Oppenheimer vendégei számára volt lefoglalva; 1943 nyarán ezernél többen tették meg a felfelé, Los Alamosba vezető kétórás utat. Főleg fizikusok voltak köztük a családjukkal, de voltak vegyészek, robbanóanyag-szakértők,
