Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 3. szám - Fried István: „Csatázok verseimmel…”
kai szemben, de sem Kerényi Petőfi'könyvének, sem Ferencz Győző Radnóti' monográfiájának, sem Tverdota József Attilájának nincs köze ahhoz, amit tudó' mánytörténetileg pozitivizmusnak nevezünk. Ugyanakkor Hász Fehér Katalin vitathatatlan érdeme, hogy tanulmányában érzékenyen nyúl egy nem eléggé meg' tárgyalt problémához. Mert egyrészről igaz, hogy elsősorban a francia (ön)életrajZ' kutatás jó néhány értekezése magyarul olvasható, az önéletrajzi paktumról jó magyar tanulmányok állnak rendelkezésünkre, de a problémakörben elmélyülök elsősorban a modern önéletrajz kérdéseit igyekeztek feldolgozni (Szávai János, Dobos István), jóval kevésbé az írói életrajzok rendkívül időszerűvé lett lehetősé' gein gondolkodtak el. Másrészről - mint volt róla szó - Hász Fehér Katalin talált egy olyan motívumot a Petőfi'életműben, amely fölfejtve még az elméleti kérdések pontosabb kifejtéséhez is vezethet. Ez a vándoré/vándorlásé. Petőfi életrajzából nem csak a nyughatatlan költő portréját igyekeztek (mások is) megrajzolni, egyesek üstököst láttak a költő pályáját figyelve. Hász Fehér Katalin végigkíséri Petőfi (azért valljuk be: korántsem minden esetben nyugtalanságtól vezetett, sokszor a kényszertől hajtott) iskola', hely', foglalkozás'változásait. Talán nevezhetjük így, országjáró körútjai és mindezekre reagáló, mindezeket értelmező, átpoétizáló, a fikcióba emelő versei az említett motívumra vezethetők vissza (legalábbis tárgy' és motívumtörténetileg). Annyi hozzátenni valóm volna, hogy e vándor/vándorláS' motívumnak (természetesen) európai irodalmi megfelelői (is) vannak, hozzátéve, Petőfi nem ismétel, nincs szüksége máshonnan vett mozzanatokra, epizódokra. Életútja és annak versben megjelenítése egyszerre illeszkedik az európai romantika „hősalkotás”'ának, biofikciós törekvéseinek tág kontextusába, és mutat föl egyedi' séget, mellyel továbbfözi azt is, amit az idegen nyelvű irodalomból olvasott. Mickiewicz nevezetes Farysa éppen úgy egy űzött, szenvedélyes, pusztán (itt siva' tagon) keresztül vágtatás „poémá”'ja, mint Puskin Cigány ok] a alakjainak „örökös” vándorlása, amelyet egyben szabadságtudatuk vezérel. Hász Fehér Katalin érdeme, hogy a Petőfi'életrajz és Petőfi'költészet egymásra lát(tat)ása során deríti föl ennek az (ismétlem) európai motívumnak 1840'es évekbeli magyar változatát, miközben nem esik a motívumtörténeti vizsgálatok csapdájába: nem leltárkönyvet nyit ki, hanem egy végső soron poétikait. A magam részéről ehhez csak annyi hoz' zátenni valóm van, hogy bármily fontos e kettős irányból (biofikcióból és poétika' iból) nyomon kísérhető vállalkozás, nem felejthető, hogy az életműben más „vezér' motívum”'ok hasonlóképpen, esetleg a poétikai tényezőkhöz közelebb lépve tát' hatók föl. A „vezérmotívunT'Ot ezúttal nem zenei, wagneri értelemben használom, hanem úgy értem, hogy az évezredek során formálódott mitológiai, mesei (ugyan' úgy népmeséi, mint műmeséi), valamint a költészetben formálódó (ezúttal) irodák mi alapelem a Petőfi'lírának nem pusztán egyik vagy másik kisperiódusában van jelen, hanem az életmű egészében (Petőfinél csak kisperiódusokkal számolhatunk az életmű túlságosan gyors lefutása miatt). O maga határozta el, hogy költőileg kell 44
