Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 3. szám - Juhász Tibor: Fáradásos törés (szociográfia-részlet)
loptak bennünket. Valaki kivette a farzsebemből a pénztárcát. Egy héttel később találtam meg a bokorban, az összes pénz hiányzott, de legalább benne hagyta az illető az igazolványaimat. Meg is bántuk a feleségemmel, hogy elhamarkodtuk az összeházasodást. Most már mindenért kiabál, nem lehet vele meglenni, tiszta szenilis lett. Négy gyerekünk született, két lány és két fiú. Ketten Kanadába mentek közülük, az egyik fiam hét évvel, a másik lányom másfél évvel ezelőtt ment ki. Mert nem boldogultak, eldöntötték, hogy ott dolgoznak inkább. Gondolkoztunk, hogy utánuk megyünk, de nem tudtuk összeszedni az útra a pénzt. Az interneten tartjuk velük néha a kapcsolatot, csak hát az áramszámlát is alig tudjuk fizetni. Örülünk neki, hogy egyáltalán konnektor van a házban, víz is kéne, de azt nem olyan egyszerű bevezetni. Két éve a másik fiam, a legkisebb gyerekem, a Józsi, meghalt. Agyonnyomta a pincekő Miskolctapolcán a vejemmel, Dia unokám férjével, Dáviddal együtt. Ügy van belőle, de hogy hol tart, nem tudni. Állítólag már átadták az ügyészségnek a papírokat. Az ügyvéddel telefonáltunk a múlt héten, aki arról tájékoztatott, hogy keresik a szemtanúkat. De milyen szemtanúkat? Senki nem beszél. A vállalkozót, aki rábízta a fiamra és a vejemre, hogy ássanak tovább, mélyebbre, hogy bővítsék ki a pincét, mert borozót akar nyitni, nem találják. Elmenekült, mert két évtől nyolc évig tartó büntetést kaphat gondatlanság elkövetése miatt. Nem adott a fiaméknak rendes felszerelést, nem adott a munkához anyagot. Ki kellett volna támasztani a födémet, de azt sem csinálta meg, sietni akart. Kézi vésőkkel és légkalapáccsal kellett dolgozniuk, tizennyolc méterre vök tak a bejárattól, ott kellett volna kialakítaniuk egy termet. Már majdnem kész voltak, amikor rájuk szakadt a pince. Ök voltak a fő keresőemberek a családban, nélkülük nagyon nehéz. Szabadság, na, az volt az az utca, ahol felnőttem! Onnan aztán, amikor elkezdték bontani a házakat, egyenesen idekerültünk, Lyukóba, és ennek tíz éve is megvan már. Nem volt nekem új Lyukó, sokat jártam ide annak idején gombászni. Kiismertem az egészet, tudtam, hol van a legtöbb kirántani való őzláb. A csiperkéi is nagyon szerettem, meg így, október vége felé a csuporgombát is, amely a tüskökön nő. Azt nagyon sokat szedtem, levesbe és nokedlihez is jó. Ha az ember felfűzi cérnára, aztán kiakasztja valahová száradni, egész télen csipegethet belőle. Apámtól meg anyámtól ismertem meg a gombákat, de vannak könyvek is, amelyekben benne van ez a tudás, nem olyan bonyolult elsajátítani. Volt, amikor csapatostul jöttünk Lyukóba, a bányán túlra, ahol akkoriban egy fiatal fenyveserdőt találtunk. Ahogy vágták ki a fákat az erdészek, rengeteg tuskó maradt utánuk, jól érezték magukat körülöttük a gombák. Ha bírnék, most is mennék. Két-három éve még próbálkoztam, de messze van már nekem az a hely. Egy meredek parton kell felmenni hozzá, amit ebben az állapotban, ilyen lábbal nem tudnék megmászni. Ráadásul, ha kimentem, nem jöttem haza, amíg vagy negyven kilót össze nem 34
