Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 3. szám - Petőcz András: Kaddish az elfeledett apáért (vers)

Szomorú és rosszkedvű voltál, és nagyon is sikertelen, kirúgtak az állásodból, nem taníthattál, eltanácsoltak mindenhonnan.

Annyira rossz most verset írni rólad, sírni volna kedvem, annyira mindent neked köszönhetek, és annyira fáj, hogy nem tettem érted semmit.

A szélütés után bénán feküdtél egy kórházi ágyon, megnőtt a körmöd, megnőtt a hajad, és mi, anyám, testvérem és én hagytuk, hogy a körmödet és a hajadat idegenek vágják, ha vágják, magadra hagytunk azon a kórházi ágyon, micsoda vereség, uramisten, micsoda vereség, szégyen, amit azóta sem tudok feldolgozni, szégyen, ami bélyegként rajtam ragadt, láthatatlan ez a bélyeg, mégis, nagyon is látható, bocsáss meg nekem, ha tudsz, de ezt nem lehet megbocsátani.

És most itt vagyok a vízparti telken, a vízparti házban, és azt hiszem, hogy valami fohásszal, verssel, mindez rendbe hozható, azt hiszem, hogy ha kiírom mindezt magamból, akkor jobb lesz, dehogy lesz jobb, dehogy hiszem.

M