Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 3. szám - Fekete Vince: Villanófény (vers)
kapaszkodva a sötét, november végi éjszakában, egy akkor még eléggé homályos jelenből, egy teljesen bizonytalannak tűnő jövő felé. Ilona-szín, Anna-szín esztendők előtt/után, pótkávé, pótlét, áramszünetek idején... Az ellenőrző, karszám, hajpánt, nyakkendő, egyenruha kék-fehér színű középiskolás érájában úgy rázzák meg ezek a sorok, akár a gyönyör áramütései: lábujjtól fejbúbig cikáznak át rajta és áradnak szét a testében. Mert itt, ebben a környezetidegen betonsilóban, nyolcvankettő végén, a félhomályban, aprócska égő halványsárga fényénél, fejüket összedugva verseket olvasnak-értelmeznek, s egyszer csak, mintha valahol valakik megegyeztek volna a Mindenhatóval, vagy a Magasságos Áramszolgáltató Illetékessel, percre-pillanatra, váratlanul „meg- vagy visszaadják” a villanyt. Kérdően, pislogva, hunyorogva, hitetlenül néznek egymásra hárman. Hogyhogy? Ilyenkor? Mi történhetett? Hogy valami hiba csúszhatott a gépezetbe! Hogy valami cinkosság-része lehet ebben magának az Úristennek is! Még ma is, évtizedek múlva is azt hiszik... Ezeréves erdő 1 A településtől jó másfél óra járás. Terepjáró után csatlakoztatott „talicskával”, házilag gyártott utánfutóval fel a meredek, óriási kövekkel tarkított erdei úton. Jobbrólbalról tölgy-, bükk- és fenyőerdők, dombok, völgyek, az aljban csordogáló patak. Jól neki kell itt rugaszkodnia lónak, autónak, ügyesen kell manővereznie szekeresnek, sofőrnek a helyenként jókora döccenőkkel meg-meglepő emelkedőn. 2 A Huddó-tetőn, ahol az állatokat pihentetve meg szoktak szusszanni ezelőtt a szekeresek, megállnak pár percre. Innen már nincsenek emelkedők, kiszélesedik a táj, bal oldalon az ÍO
