Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Varga Zoltán: Valóság és legenda határán (Bepillantás Tóth Roland animációs filmjeibe)
nem csupán „munkaeszköz” Istók számára, de továbbra is funkcionál „lakóhelyként”: vízzel teli dézsában úszkál, ez jelenti a legfőbb - és egyetlen - valódi folytonosságot a megszokott eredeti élőhelye és a ráerőltetett miliő között.) Istók szocializációjának legfontosabb szereplője az animációban meg nem nevezett úrihölgy - a legenda egyes változatai szerint a várúr Juliska nevú lánya -, aki pártfogásába veszi a fiúcskát. A leány lakodalmán viszont - bár a jóakarat vezérli - Istók akaratlanul is botrányt okoz, amikor nászajándékként olyan lényekkel kínálja az ifjú párt, amelyek neki ugyan kedvesek, mindenki másnak azonban csúfak és viszolyogtatóak: az ünnepi asztalt kígyók, békák, rovarok lepik el. Istók - még mielőtt megbüntethetnék - visszaszökik a mocsárvilágba: ezzel bezárul a kör, visszatérünk oda, ahonnan a történet indult. Az utolsó egység a visszaszerzett idillbe nyújt bepillantást: a természetben a fiú ismét otthon érezheti magát. Istók a záróképen úgy úszik el az enyészpont felé, ahogy a klasszikus moziban a magányosan ellovagló westernhősök vagy Chaplin továbbálló Csavargója tűntek el a horizonton. A második elbeszélőegységben hangsúlyozódik a legerősebben a fiú nézőpontja, beleértve azt is, hogy rajta keresztül miként halljuk a filmbeli világot. Míg a mocsári idill festői panorámákat tartogat, markáns vizuális váltás, hogy a várbeli jelenetek kezdetben erősen szűkítik, s csak fokozatosan tágítják a szemhatárt. A kuporgó, majd talaj közelben mozgó - ugrálva közlekedő -, később felegyenesedve járó Istók szemével látunk lábakat-csizmákat, azután félalakos kompozíciókat, végül pedig teljes alakokat - ám az utóbbiak láttatása szándékoltan hiányos: arcokat sohasem mutat a film szemtől szemben, tisztán és kivehetően, valami mindig eltakarja azokat. Hasonló megoldás, hogy bár halljuk beszélni az Istókot körülvevő embereket, nem értjük a szavakat, azok rendre halandzsává torzulnak. Vagyis Istók számára az emberi világ - a kép és a hang stilizációján keresztül Tóth Roland egyaránt érzékelteti - lényegében értelmezhetetlen marad, éles ellentétben a tisztán látott és hallott természeti miliővel. A látás ilyetén „el- és átrajzolásának”, illetve a szubjektív ábrázolásmódnak a csúcsa az a groteszk jelenet, amely kifejezetten animációs hozzáadásként aposztrofálható a Hány Istók-legendáriumhoz: a káoszba fúló lakodalmon a fiú kosztümbe bújt békákat, vidrákat, kócsagokat, kígyókat és más állatokat hallucinál. Pszichológiailag ez a mozzanat készíti elő Istók visszatérését a természetbe: félreérthetetlenül jelzi, hogy az embereket nem, az állatokat viszont képes értelmezni és társaiként elfogadni. A legendához hű, azt keserédes végkifejletbe kifuttató Istók-animáció ambiciózus portré egy valóság és fikció határán álló karakterről.7 Következő animációs filmjével Tóth Roland egy még emblémátikusabb - világhírű - magyar nyomába eredt. 7 Az Istók műhelytitkairól lásd röviden: Boros Brigitta: Egy legenda életre kel - Tóth Roland Istók című animációs filmje. https://designisso.com/2o2o/11/13/egy-legenda-eletre-kel-toth-roland-istok-cimu-animacios-filmje/ (2023.0902) 79
