Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-4. szám)
2024 / 2. szám - Varga Zoltán: Valóság és legenda határán (Bepillantás Tóth Roland animációs filmjeibe)
a Gondolatok a pincében fanyar töprengés arról, hogy miért éppen annak születünk, akik (vagy amik!) vagyunk - s mindez mennyiben határozza meg sorsunkat, vagy akár azt, mások hogyan látnak minket (netán mivel tévesztenek össze). Amikor Tóth Roland belevágott a novella adaptálásába, legutóbb bő harminc éve készült animációs Örkény-feldolgozás, az Orosz István által rendezett A sótartó felé (1978). A Gondolatok a pincében adaptációjáról írt korábbi elemzésemben a következő főbb jellegzetességeket emeltem ki: a rövidfilm átveszi a novella mindössze tizenöt mondatból álló szövegét; a cselekményt pontról pontra követi; sajátos világalkotásával és stilisztikai megoldásaival pedig szuverén többletet is társít a forrásműhöz. Ilyen többlet a pince berendezése olyan tárgyakkal, amelyékről Örkény egyetlen szót sem ejt (közülük a biciklinek jut fontos szerep); az expresszionizmust megidéző színrevitel és fényképezés; vagy éppen Kern András narrátorhangja és a zene (Bényei Tamás és a Hot Jazz Band munkája), amelyek óhatatlanul a Woody Allemfilmeket juttatják eszünkbe.1 1 Varga Zoltán: A kecskeméti animációs film. Budapest: MMA Kiadó, 2019. 32Ó-330. A Gondolatok a pincében alig pár perc alatt, egyetlen belső térben játszódik. Igaz, a külvilágra az ablakokon túl némi rálátásunk nyílik, s a dohos enteriőrt a rendszeres nézőpontváltások és az elegáns (virtuális) kameramozgások dinamikusan láttatják. A térben és időben egyaránt sűrített, erősen lehatárolt alaphelyzet számos ellentétpárt foglal magába, amelyek más-más súllyal jelennek meg a novellában és a rövidfilmben. Mindkét műben ember és állat oppozíciója a legnyilvánvalóbb, amely a falábú házmester-kislány és a cicával összetévesztett patkány groteszk kettősében konkretizálódik. A kislány vezet be a pincemély világába (lemerészkedve a bepottyant labdáért), de a patkány „marasztalja” a befogadót - az olvasót és a filmnézőt egyaránt - odalent, amikor ízelítőt kapunk a rágcsáló gondolatmenetéből. Míg a kislányhoz csupán optikai értelemben társul a szubjektív nézőpont (az ő szemén keresztül tárul fel a pince mélye), a patkányhoz az is közelebb hozza a nézőt, hogy szubjektív képsorain túl (általa látjuk békaperspektívából a meredek lépcsősort) a vágyaiba is bepillantást nyerünk, s meglóduló fantáziájának képei szó szerint kivetülnek, árnyképként jelennek meg a falon. A falra rajzolódó árnyképek a valóságos és az elképzelt oppozíciójának elemei, amelyek a novellából származnak ugyan, de markánsan átlényegített mozzanatok a filmben. Minthogy a patkány gondolatai arról, hogy születhetett volna macskának, vagy akár falábú házmester-kislánynak, vizuális formát öltenek, egy erős önreflexív réteg jelenik meg az animációban. A Gondolatok a pincében arra is reflektál, hogy a mozgókép - még ha illuzórikus és tünékeny módon is - nemcsak a valóságot
