Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 2. szám - Németh Zsófia: „Szakrálplasztik-jelenségek”: Narratív lehetőségek a képiség jegyében (Jódal Kálmán: A halott dáma csókja)
továbbra is (Kopott dáma, oszlófélben. Nem csak te vagy én. Minden, amiben felnőttünk.) A fiú, mint az idős hölgyhöz kapcsolódó fiatal szereplő, nyelvi zavarával egyfajta transzgenerációs szálra enged következtetni. Az emlékezés tereként (is) kijelölt testkép mellett fizikai tér is társul a múlt traumáinak felelevenítéséhez: a szabadkai fürdőszoba. G. számol be a háborúban megkínzott és kivégzett zsidókról. Az cscmények múltbéli színtere a lány családjának kiutalt lakás fürdőszobája volt. A harmadik típusú térkonstrukció a templomban játszódó utolsó jelenethez kapcsolódik. A szenteltvíztartóba hajított Szent Antal-szobor és a fiú alámerítése képezi meg a víztükör alatt zajló látomásos eseményeket. Az idős dáma halála, mint a haza, otthon elvesztése, egyfajta nyelvvesztéssel is párosul. A kötetkompozíció egyik nyitó szövegeként olyan kezdőmotívumokat társít a szerzői intenció az alábbi elbeszéléshez, melyek túlnyúlnak, átszövik és lendületben tartják a kötet további részeit, melynek során ez a dekonstrukció egészen a nyelv mellőzésébe, széles körű redukciójába torkollik. Szövegszinten akár a nyelvi elemek/megnyilatkozások számát, és minőségét tekintve is érvényesülhet ez a folyamat, mely a képiség előtérbe kerülését vonja magával, mintegy transzformatív jelleggel. Az elbeszélés veszteségélményei közé sorolható a múltba vetett hit Szent Antal támogatásának elvesztése által történő megjelenítése is. A tér-, idő- és társadalmi változások, mint a metamorfózis kényszere jelentkeznek. A metamorfózis jelensége számos szöveghelyen érzékelhető, ugyanakkor az ismétlés, újrajátszás veszélyét hordozza magában. A fiú és a lány a kötet két archetípusaiként is értelmezhetőek. G. a fiatal lány képében köszön vissza a dáma fiatalsága, az elszakadás és szabadság vágyképe (és lehetséges kudarca). A tárgyak szintjén is érzékelt párhuzam (...fekete bársony cuccot viselt az anyja méregdrága ékszereivel kombinálva.) a sorsismétlés lehetőségét veti fel. A katonainges, Van Dammefrizurás fiú, akit babyface-ként jellemez a szöveg, a további elbeszélések potenciális erőszaktevő katonafigurája lehet. A karakterek fizikai hasonlóságai kiemelhetik a fent írt transzformációs folyamatokat is. A testek és formák metamorfózisa a nyelvhez való változó viszony projekciója, ezáltal a fokozott képiség, plaszticitás új narrációs lehetőségeket rejt. Az erőteljes vizualitás által előtérbe kerül a látás és a hozzá fűződő asszociatív tartalmak. Az arc, mint összetett jelentéshordozó, a mimika gyűjtőfelülete, és a szem/tekintet, mint a projekció és befogadás eszköze, működnek. A szerző számos szöveghelyen a tekintetbe, vagy annak hiányába sűrítve jeleníti meg a szereplők jellemének főbb aspektusait. Bacsó Béla On-Arc-Kép tanulmánykötetében23 kiemeli J. G. Sulzer 18. századi portrémeghatározását, mely elválaszthatatlannak tartja az emberábrázolást ▼ 23 B acsó Béla, Ön-Arc-Kép. Szempontok a portréhoz, Kijárat Kiadó, 2012, 9-43.
