Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 11. szám - Beke József: Arany János verselésének egyéni sajátosságairól
31 János már költői pályája legvégén volt: halála előtt három évvel. (Szilády Áron, Arany egykori nagykőrösi tanítványa adta ki 1879-ben.) Akkor, amikor Balassi Bálint – aki megteremtette a magyar költészetet, de versei sorsával nem igazán törődött – már több mint 280 éve meghalt Esztergom ostrománál. ▶ Teljesen természetes viszont, hogy Arany bőséges példát találhatott az áthajlásra saját kortársai, így például Vörösmarty Mihály műveiben is: Szánsz, ha bánatom kitörve Kivánataim nem gyötrenek el, szorult Sohajtozások nem törik e kebelt, (A hajnalhoz) Hogy csendes Bodrogba leszállt, még gömbölyű térde Látszék a habból, mely azt fodorodva keríté. (Zalán futása I.) Tünde! Tünde! Még alig Láttam arcod hajnalában, Szép szemed két csillagában Felderülni mennyemet. (Csongor és Tünde) Tudjuk, hogy Arany János sokra becsülte Katona József Bánk bánját: máig érvényesen ható tanulmányban foglalkozott is a dráma elemzésével, értékelésével. Bizonyára ismerte kedves barátjának, Petőfinek Bánk bán című versét is, amely igen érdekes abból a szempontból, hogy feltűnően sok és különleges áthajlást tartalmaz, s ezek mindegyike bizonyíték arra, hogy a sorvég eddigi szabályos rendjén a költő túlléphet kedve, művészi szándéka szerint. Petőfi példát ad e versében arra, hogy az alkotó a nyelv tökéletes birtokában felülírja a megszokott kifejezésmódot, és szinte meghökkenti az olvasót néha nem is azzal, ami áthajlik a következő sorba, hanem inkább azzal, ami teljesen váratlanul nem lép át, hanem ott marad az előző sor végén! Ennek hatása persze ugyanolyan váratlan és figyelemkeltő, mint az áthajlásé! Bizony meggondolandó: hogyan is kell itt érteni, és főként hogyan kell előadni a sorvégen „ottragadt” az-okat, amelyek közül az első rámutatást tartalmaz, a két következő az pedig – teljesen váratlanul és szokatlanul – nem más, mint névelő(!), ami „leszakadt” arról a kifejezésről, amelyhez tartozik, nem lépett át vele együtt a következő sor elejére. Bizony, hibás olvasás, előadás lenne, ha a sorok végét (az írásjeleken kívül!) a legkisebb mértékben is érzékeltetni akarnánk akár parányi szünettel is e vers első szakaszának előadásában:
