Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)

2024 / 11. szám - Beke József: Arany János verselésének egyéni sajátosságairól

30

LILLÁM! elég csak egy szó

Annak kitételére, Hogy téged én szeretlek.

De minden ige és nyelv,

Minden poéta-festés, Szép elme s érező szív

Elégtelen, csekély, szűk,

Hogy voltaképp kitégyem,

Téged miért szeretlek. (Lillához) Itt azonban meg kell jegyeznünk különleges érdekességként azt, hogy az áthajlás eszközét magyar nyelvű irodalmunkban mégsem Csokonai használta elsőként, hanem előtte megjelent már előbb, Balassi Bálint költészetében is. Időben – és elméletben – tehát vissza kell lépnünk több évszázadot a „magyar enjambement” megjelenéséhez. Balassinak az ő úgynevezett „istenes énekei”-ben, azaz vallásos verseiben igen ritka ugyan, de már föltűnik néha „folyamatos beszédű” két sor:

Ne tessék az, hogy heába

Bíztam magamot magadra. (Ó én kegyelmes Istenem)

Szerelmi költészetében Balassi valamivel gyakrabban él ezzel a költői eszközzel. Bár a versszak azonos rímei még megmaradnak, de az „egy sor = egy kijelentés” régi rendje már felbomlott, meg-megjelenik egy-egy áthajlás is:

Mondják jüvendülők bizonnyal énnekem,

Hogy születésemben Vénus megkért engem

Arra, hogy csak magának szolgáltasson velem. (Az fejemet nincsen már...)

Kimentemben egy csergő patakra Találék oly hívesre, tisztára, Mint fényes kristálra... Sok vigyázás és fáradság után Történék, hogy én ott elalunnám... (Kikeletkor...)

Ekkor azonban fölmerülhet a kérdés: Miért van az, hogy mégsem a jóval korábbi Balassi költeményeiben találkozhatott Arany először magyar versben az áthajlás eszközével, hanem csak a sokkal későbbi Csokonai műveiben?

Azért, mert a Balassi-versek nagy többsége egy főúri hagyatékban, rejtve maradt meg, így összes verseinek kiadására csak akkor került sor, amikor Arany