Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 1. szám - Varga Emőke: A mozgásban lévő olvasó (Urbanik Tímea: Prózazsilipek. Intratextualitás Mészöly Miklós prózájában)
109 a nagyepikai látomás formáját (az amúgy a fragmentalitást mint stíluseszményt, mint ismeretelméleti maximumot elismerő) Mészöly jellemzően „vagy a lokalitás vagy a nagyepika tengelyén kíséreli meg létrehozni” (16.). A kötet harmadik, talán legizgalmasabb és a kutatótól a poétikai jellemzőkre vonatkozó kérdések tárgyalása során leginkább komplex elméleti felkészültséget megkívánó fejezete olyan térelemek bemutatását tűzi ki célul, melyek a szövegek strukturálódásában nem pusztán térszervező motívumokként/emblémákként stb. működnek, hanem általában is ráirányítják a figyelmet az írói látás- és gondolkodásmód jellemzőire. Részletesebben szólva a Prózazsilipek első nagy tartalmi egységéről (41–141.), megemlítendő a fejezet szerkezetének arányossága, a teoretikus részek és az értelmezői praxis szerves kapcsolódása, a módszer adekvátsága. E fejezetben a töredékek újraolvasásaként született Zsilip genetikus dossziéjának összeállítása előtt ugyanis, felvázolva a tágabb történeti kontextust, a szerző mérlegre teszi a 70-es évek prózai teljesítményét, firtatva az Alakulások és a Film posztmodern magyar epikai fordulat megvalósításában betöltött szerepét. A kérdés aposztrofáltsága alapozza meg azután az (egyébként terminológiai szempontból is bevezetett) inter- és intratextualitás fogalmaival leírható alkotáslélektani jelenségek tárgyalását. Olyan, a jelölt és jelöletlen vendégszövegeket tartalmazó, a saját oeuvre írásait is nyersanyagként felhasználó, különféle adaptációs műveletek eredményeként létrejött szövegműveket, mint amilyen a kötet fókuszába állított Zsilip. Urbanik Tímea szövegforrástól szövegforrásig, variánstól variánsig haladva követi nyomon a folyamatosan formálódó, a mindig mozgásban lévő olvasót feltételező szövegművet – rámutatva egyrészről eleddig ismeretlen intertextuális összefüggésekre, másrészről, kutatásmetodikai mintát (modellt) szolgáltatva a későbbi mészölyi genetikus dossziék összeállításához.2 E mintaadás ténye annál is inkább hangsúlyozandó, mert/hiszen egy genetikus dosszié megkonstruálásának mindig van egy (ez esetben, állításuk szerint, mintaként felhasználható) szubjektív-kutatói komponense. (A genetikus dossziét, Biasi definíciója szerint, a kutató a szerzői szövegforrásokból állítja össze – de, s ez nemigen lehet másképpen – előre meghatározott, azaz saját belátástól függő, így valamennyire szükségszerűen szubjektív szempontok szerint [43.]). Az előszövegre, szöveg(variánsok)ra, utószövegre tagolódó genetikus doszsziét a Zsilip vonatkozásában Urbanik Tímea a következőképpen konkretizálja. Szövegnek a Zsilip címmel négyszer megjelent írást tekinti (ez három szövegváltozatot jelent), előszövegnek pedig minden olyan szöveget, amely „a Zsilippel textuális kapcsolatba hozható, és korábban keletkezett, publiká▼ 2 Mintaként szolgálhat az elemzés tipográfiai szempontból is, a kéthasábos – közbeékelt kommentárokat és értelmezéseket tartalmazó – szövegközlés megkönnyíti a variánsok közti hasonlóságok és differenciák vizuális érzékelését.
