Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 10. szám - Két végtelen között az ember (Patkós András akadémikussal Staar Gyula beszélget)
66 – Akkor most evezzünk csendesebb vizekre. Marx György tanítványa, Patkós András másképpen igyekezett segíteni a középiskolai tanári munkát. Lovász László akadémiai elnöksége első ciklusának egyik sikeres kezdeményezéseként említette az Akadémia tantárgy-pedagógiai és szakmódszertani programját. Erről így beszélt: „A szakmódszert erősítő programunkat sikerült megvalósítanunk, nagyobb számú kutatócsoportot bevonva a munkába. Patkós András akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikus professzora is szívét-lelkét beleadta a program sikeres működtetésébe.” Hogyan emlékezel erre a munkádra? – Említettem már, hogy a középiskolai fizikatanítás ügyeihez az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban vezető feladatokat vállalva kerültem egyre közelebb. A kétezres évek elején a Nemzeti alaptanterv, a NAT kialakítását kísérő viták a tanárképzésre is kihatottak. A Bolyai Kollégiumban hétvégeken egész napos tanácskozássorozatot szerveztünk, ezeken a közoktatás aktuális kérdéseit, a tanárképzés sémáit vitattuk meg. Tanárok, felsőoktatásban dolgozók, oktatáskutatók, minisztériumi tisztségviselők szerepeltek a meghívottak között. A tanácskozásokon jegyzeteltem, és az ott elhangzottakat leírtam a viták során kikristályosodott javaslatokkal együtt. Ennek azután olyan erős visszhangja lett, hogy engem is elkezdtek meghívni a Pedagógiai Kar hasonló tanácskozásaira. Ezeken nyitottabbá váltam arra, hogy elfogadjam, az eötvösi tudóstanár-elképzelésen túllépve, a mai modern világban elsősorban a különböző családi hátterű, széles érdeklődési körű, kommunikációs eszközökből tájékozódó diáksereg formálja a tanári kiválóságra vonatkozó elvárásokat. Ma már nem elég tudni és jól elmondani a szaktárgyunkat. Ettől még nem leszek hatásos tanár. A gyermekkori fejlődést, a családszociológiai hátteret ismerő, az adott korcsoporttal jól kommunikáló, érdeklődésüket felkeltő tanárok kellenek. Saját kollégáimat is igyekeztem meggyőzni, figyeljünk arra, hogy a mai, nyitott világban nevelkedő diákjainkat már más módszerekkel kell tanítanunk. Az új világ pedagógiai módszereit kidolgozó kutatókat pedig attól igyekszem óvni, nehogy kiradírozzák az oktatásból az eötvösi tudóstanár-ideált. Valamiképpen párosítani kellene az elképzeléseket, hogy a tanárok ne csak a szakmájukban legyenek kiválóak, hanem abban is, hogyan lehet azt az adott gyermek korcsoportnak kommunikálni. Miként lehet a diákjaik érdeklődését felkelteni. – Egyszóval nem véletlenül esett rád a választása Lovász Lászlónak, az Akadémia akkori elnökének. – Arra kért, menjek el hozzá, beszéljük meg, elvállalom-e az akkor Szakmódszertani Kutatási Pályázatnak nevezett programban a pályázó kutatócsoportok kiválasztását, a négyéves program vezetését. Gyorsan megegyeztünk, hiszen hamar kiderült, mennyire egyetértek Lovász László elképzelésével. Ő a pályázattal azt szerette volna elérni, hogy legyenek olyan nagyszerű tanárok, mint akik őket tanították a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban, ugyanakkor nem szabad elfeledkez-
