Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 10. szám - Két végtelen között az ember (Patkós András akadémikussal Staar Gyula beszélget)
64 – Az igazgatóságod idején sikerült az extra nehézségű Bolyai-kollégiumi szemináriumokat kreditszerzőnek elfogadtatni. A minisztériumban végzett munkádból mire tekintesz vissza jó érzéssel? – Minisztériumi főosztályvezetésem idején készítettük el a tudományos teljesítmények értékelésének első sémáját. Rektorhelyetteseket kértem arra, hogy írják meg erre vonatkozó javaslataikat, ezekből szintetizáltam azután az elfogadásra felterjesztett változatot. Előrevivő gondolat volt a tudomány jeles kutatóinak a támogatása, mely a Széchenyi professzori ösztöndíj formájában valósult meg. Ennek a megszervezése is feladataim közé tartozott. – Kényes feladat. – Igen, mert ez az ösztöndíj azt jelentette, hogy aki ebben részesült, annak majdnem megduplázódott a fizetése. A döntést hozó szakmai zsűrik kialakításában is tükröződtek a nézeteim. Szocialista-liberális kormány volt akkor, amikor a kutatói pályázatokat elbíráló fizikai zsűrinek Pálinkás József profeszszor lett az elnöke, az orvosi zsűrit pedig Hámori József vezette. Tudtam, hogy a korlátozott számú támogatásról ítéletet hozó szakmai zsűrikben csak megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyek ülhetnek, akiknek objektív értékítéletéhez nem férhet kétség. – Idősödő tudósként Marx György figyelmének előterébe került a középiskolai fizikatanítás megreformálása. A természettudományok integrált oktatásán dolgozott. Ezzel méhkasba nyúlt. Több akadémikustársa és neves fizikatanárok mondtak erről lesújtó véleményt. Ennyi idő távlatából ma hogyan ítéled meg ezt a munkásságát? – Marx Györgynek kiváló kutatói kvalitásai voltak, és ezt elismerte a szakma. Nem értettük, miért fordult el a napi kutatási tevékenységtől, és a hetvenes évek közepétől miért lett számára központi kérdés a természettudományok oktatása. Mi, feltörekvő fiatal kutatók ezt nagyon nem helyeseltük. Szakmai pályám kezdetének idején történt mindez, nem vettem részt azokban a vitákban, amiket Marx György akadémikustársainak ellenérzései gerjesztettek. Engem a középiskolában tantárgyakra bontott tanrendben tanítottak, azt jónak tartottam. Ma, idős fejjel már jobban megértem Marx Györgyöt. Kellett ehhez persze az is, hogy az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vezetését elvállalva jobban megismertem a fizikatanáraink gondjait. Elkezdtem gondolkozni, meddig lehet ezt a hagyományos oktatást tovább folytatni. Gyurkával soha nem működtem együtt az oktatást megújítani igyekvő munkálkodásában. Ez a távolságtartás megmaradt, ma már kicsit sajnálom is, mert érdekes lenne a mai nézeteimet az övéivel ütköztetni. Ma már csak annyit tehetek, megnézem, hogy ő akkor mit csinált. Elmondhatom, hogy azt mai fejjel nagyra
