Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 1. szám - Varga Emőke: A mozgásban lévő olvasó (Urbanik Tímea: Prózazsilipek. Intratextualitás Mészöly Miklós prózájában)
108 Varga Emőke A mozgásban lévő olvasó Urbanik Tímea: Prózazsilipek. Intratextualitás Mészöly Miklós prózájában Mészöly-monográfiáját, 1995-ben, Thomka Beáta még azzal a megállapítással kellett, hogy kezdje, hogy a Mészöly-kutatásnak csak kritikai irodalma van, hiányoznak a teoretikus-értelmezői perspektívák.1 Közel három évtized múlva, 2022-ben, Urbanik Tímea viszont „a legkiterjedtebb kultusszal és legbőségesebb szakirodalommal rendelkező életműként” aposztrofál(hat)ja a mészölyi életművet. Jelentőséggel bír ezért, hogy a Prózazsilipek. Intratextualitás Mészöly Miklós prózájában című kötet előszava precízen adatolja – a fontosabb publikációk és konferenciák felsorolásától, az egyesületalapítás és a hagyatéki könyvtár ügyének megemlítéséig – az író halála utáni évek szövegtermését és kultuszát. A kutatásban az alábbi irányvonalakat és csomópontokat azonosítja: a művek irodalomtörténeti, illetve irodalomelméleti kontextusba helyezése, a kéziratos hagyaték feldolgozása, hatásvizsgálat (az íróra és az író által gyakorolt hatások feltérképezése), műértelmezés (főként komparatív módszerekkel). A bevezető, meghatározva a felsorolt irányvonalak viszonylatában a saját kilátópontot, a Mészöly-művek belső mintázatainak (szövegközi kapcsolatainak) három típusát különíti el, melyeket az egyes fejezetek – kihasználva e típusok egymást átfedéséből, illetve a köztük létrejövő összjátékokból adódó potenciákat is – konkrét művek értelmezésével mozgásba is hoznak. A Mészöly-szövegeknek a genetikus kritika eszközrendszerével történő vizsgálatát (amely révén lényegében megvalósul a kötet írásainak a hatásvizsgálat, a műértelmezés és az elméleti kontextualizálás kérdéseivel foglalkozó „kategóriákhoz” tartozása is, és mint ezt Urbanik Tímea az elméleti alapozó fejezetben hangsúlyozza) az oeuvre alakulástörténetének jellege külön is indokolttá teszi. Az önreferens Mészöly-szövegek metaforikája és gondolatmenete ugyanis tárgy és módszer „különleges együttállását” (13.) eredményezi (illetve teszi lehetővé), másképpen fogalmazva, a mű alakulásának egész folyamatára egyszerre fókuszáló, a szövegre mint történeti tényre (Tomasevszkij) tekintő genetikus kritika módszerének alkalmazásához, maga „az írás zsákmányoló logikájáról” és gyűjtőlencseszerű működéséről, a saját olvasói aktusok szövegbe íródásáról (13.) értekező író biztosítja az „átjárhatóságot”. A kötet második nagy tartalmi egysége, több Mészöly-szöveg (kitüntetetten pedig a Hamisregény) értelmezéseinek konklúzióját előrevetve megállapítja, hogy ▼ 1 Thomka Beáta, Mészöly Miklós (Pozsony: Kalligram, 1995).
