Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 10. szám - Két végtelen között az ember (Patkós András akadémikussal Staar Gyula beszélget)
56 – Ezt pedig gyakran megtehetted, hiszen abban az időben sorra kapták a Nobel-díjakat a részecskefizikusok. – Más kollégáimhoz képest bennem talán nagyobb hajlandóság volt a tudomány népszerűsítésére. Viszonylag könnyen fogalmazok, számomra nem nagy erőfeszítés megírni egy nagyobb olvasótábornak szánt cikket a tudományterületem eredményeiről. Egy idő után, megismerve a munkatársaiddal közös erőfeszítéseteket a természettudomány közkinccsé tételéért, ez rám is átörökítődött, és ma is egyfajta házi feladatnak tekintem, hogy évente egy cikket küldjek a Természet Világának. – Majd cikkeket kezdtél írni a fizika és az irodalom meglepő összefonódásairól. – Nagyon sokat olvasok. Bizonyos idő után érzékenyen figyeltem arra, amikor egy irodalmi műben igazi fizikát olvasok. A természettudomány jelen van mindennapjainkban, beszélünk róla, kutatókkal élünk együtt. Számomra az igazi nagy élmény, hogy vannak olyan írók, akik bizonyos tudományos eredményeket fantáziával, de a tudomány igazságát nem túllépve jelenítenek meg. Szerkesztőkollégátok, Silberer Vera biztatására kezdtem sorba szedni ezeket az olvasmányélményeimet. Fantasztikusan érdekes, ahogyan Tom Stoppard Árkádia színművében megjelenik az entrópia, a termodinamikának központi fontosságú, nehezen érthető fogalma. A történet a XIX. század elején zajlik. Egy angol vidéki kúriában az arisztokrata kislány beszélget Cambridge-ben végzett nevelőjével. Isten viszonyát tudakolja minden mozgás Newtontól származó abszolút törvényéhez. A kérdések és a költőien adott válaszok tudományosan is igazak, a szerző teljes tájékozottságáról árulkodnak a tudománytörténetben is. Ez engem magával ragadott. Stoppardnak van olyan, tudtommal nálunk még nem játszott műve, melyben egy kémjátszma a königsbergi hidak bejárásának híres problémáját is magába foglalja. – Ami egyetlen gráfelméletbe bevezető tankönyvből sem hiányzik. – Ebben a műben különböző emberek eltűnésében az egymást elkerülő utak játéka jelenik meg. Hasonló élményt jelentett Michel Houellebecq Elemi részecskék című könyve, habár a szerzőt a világnézete miatt nem annyira szeretem. A könyv címe kihívó, éppen akkor jelent meg, amikor Franciaországban voltam vendégprofesszori meghívással. Nyomban megvettem. Komplikált társadalomrajz, egy ikerpárról szól, akik az élet értelmét keresik. Egyikük elméleti biológus, testvére író. S akkor az irodalmi műben a biológus pontosan elmondja az Einstein–Podolsky–Rosenparadoxont, egy nagyon komplikált fizikai gondolatmenetet. Szép megfogalmazásban, emelkedetten, nem használva fizikus szlenget. Einstein, Podolsky és Rosen
