Forrás, 2024 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2024 / 1. szám - Gyürky Katalin: Likvidált lelkiismeret (Damon Galgut: Az ígéret)
101 további történés viszonyítási pontja, az állandóan vissza-visszatérő felemlegetése bizonyítja. Aki pedig felemlegeti, nem más, mint a kiváltságos, fehér Swart család legfiatalabb tagja, Amor, aki a maga tizenhárom évével legelőször édesanyja temetésére készülődve hozakodik elő az ígéretet magában foglaló eseménnyel. Azaz az édesanyja halála előtt két héttel – azon a bizonyos fontos és sorsfordító napon – elhangzó szavakkal, amelyeken keresztül az édesanyja megkéri a férjét, Amor édesapját, Manie-t, hogy a farmjukon álló házat törvényesen a család fekete bőrű, leghűségesebb szolgálójára, az Amort és két testvérét, a nővérét, Astridot és a bátyját, Antont csecsemő koruktól fogva dajkáló Saloméra ruházza át. Amor így idézi vissza a rokonainak a szülei között lejátszódó jelenetet: „Megígéred, Manie? Kapaszkodott belé, a csontváz kezeivel szorongatta, mint egy horrorfilmben. Ja, rendben. Mert tényleg azt akarom, hogy legyen valamije. Azok után, amit megtett. Értem, mondja Papa. Ígérd meg, hogy megteszed. Mondd ki. Ígérem, mondja Papa olyan hangon, mint akit fojtogatnak. Amor most is látja a képet, ahogy a szülei összefonódnak, mint Jézus és az Anyja, a kapaszkodás és a sírás rettenetes, szomorú csomójában.” (31–32.) A regény ettől kezdve az ígéret napját harminc évre kitágítva mutatja be, hogy a szülői házba – egy-egy újabb temetés „mint egy erőteljes vákuum” (197.) összehúzó hatására – időről időre visszatérő, de egymástól nagymértékben eltávolodó testvérek közül miért csak Amornak fontos, hogy Salome megkapja a neki járó örökségét. Három évtizedes időintervallumban, a testvérek életútját végigkövetve tárja elénk, mi áll az ígéret meghiúsításának, Astrid és Anton részéről a direkt be nem tartásának a hátterében. S ezzel kapcsolatban tágítja a szerző ezt a látszólag lokális, a fehér és fekete emberek közötti konfliktust az ismét a Joyce-féle belső monológokra építő lélektani mélystruktúráján keresztül egyetemes érvényűvé. Az ígéret be nem tartása mögött ugyanis egyfelől a helyi, tehát dél-afrikai fehér értelmiségi rétegre jellemző, Galgut minden egyes művének központi problematikáját képező bűntudat munkál, amelyet a fekete lakossággal szembeni diszkrimináció miatt éreznek. S mintha Amor követelésével, s annak folyamatos visszautasításával ehhez a bűntudatukhoz keresnének és találnának konkrét fogódzót. Mintha a bűntudatuk ebben a számukra keresztülvihetetlen kérésben tárgyiasulna. Ebben a folyamatban azonban Amor az állandóan felemlegetett követelésével nemcsak a katalizátor szerepét játssza, hanem a testvérei élő lelkiismeretét is,
