Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 5. szám - Gömöri György: Egy salernói levél Márai Sándortól
72 Gömöri György Egy salernói levél Márai Sándortól 1956 óta Angliában élő magyar költőként és irodalomtörténészként számos emigráns íróval váltottam gyakran levelet, de Márai Sándortól csak egyetlen, rövid levelet kaptam, aminek azonban fontos szerepe lehet a nyugati Márai-recepció felmérésében. Amikor 1978-ban a müncheni Griff kiadónál megjelent Márai válogatott verseinek, A delfin visszanézett című gyűjteménye, hamarosan ismertettem a könyvet a World Literature Today című, negyedéves amerikai világirodalmi folyóirat 1979. tavaszi számában. Elküldtem recenziómat az akkoriban még Salernóban élő Márai Sándornak, aki erre néhány sorban, egy képeslapméretű fehér gépírásos kártyán válaszolt.1 Márai bizonyos értelemben elszigetelten élt az 1956 után kiterebélyesedett nyugati magyar emigrációban. Az emigráció legolvasottabb irodalmi-kulturális lapjában, az Irodalmi Újság ban egyetlen sora sem jelent meg 1956 és 1969 között, utána pedig csupán öt verse, illetve később néhány írása, egy naplórészlete. Jóllehet pályáját fiatalon két Kassán kiadott verseskötettel kezdte, alighanem igaza volt R. L.-nek (Rónay Lászlónak), aki lexikoni szócikkében ezt írta róla: „Bár tehetséges lírikusnak indult, költészetét maga is kicsit szkeptikusan szemlélte.”2 Más kérdés, hogy prózájában elég gyakran találni lírai elemeket, legnagyobb nyugati sikere A gyertyák csonkig égnek már címében meglehetősen lírai, hangulatában még inkább az. Amikor 1978-ban Márai kiadta válogatott verseit, mintha pontot akart volna tenni hosszan tartó, de másodlagos lírikusi munkásságára. Ezt akkori ismertetésemben nem említettem, inkább Márai költészetének fejlődésére, változásaira helyeztem a hangsúlyt, külön kiemelve nemzedékem egyik fontos versélményét, a Halotti beszéd című vers 1954-es elhangzását a Magyar Rádióban, illetve megjelenését egy budapesti képeslapban.3 Bár az akkori hivatalos propaganda ennek az 1951-ben írt versnek a közlését főleg annak a bizonyítására szánta, milyen kilátástalanul lesújtó a magyar emigránsok sorsa, senki sem vitatta el Márai Sándor képeinek, hasonlatainak erejét és a vers őszinteségét. Más szóval a jelentős regényíró mellett, akinek újabb műveit csak már emigrációban, 1956 után olvashattuk, feljegyeztük fejünkben Márainak ezt a – voltaképpen csak magyar ▼ 1 Márai Sándor ebben az évben költözött az itáliai Salernóból a kaliforniai San Diegóba: Új Magyar Irodalmi Lexikon II., H-Ö, Akadémiai kiadó, Budapest, 1994, 1318. 2 Uo. 3 A vers egyszer már megjelent a Látóhatár c. müncheni folyóirat 1951. szeptemberi-októberi számában, majd újra nyom tatva ugyanazon folyóirat 1954. júliusi számában: Borbándi Gyula, Nem éltünk hiába. Az Új Látóhatár négy évtizede, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000, 41 és 81. Bár az Új Látóhatár megemlékezett Márai Sándor hetvenedik és nyolcvanadik szüle tésnapjáról, a magát alapvetően „urbánusnak” tartó író ezután sem adott kéziratot a „népiek” orgánumának tartott lapnak.
