Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 9. szám - Füzi László: Küzdelem a kiemelkedésért (Czibak Ilona Megcsókolt az élet című könyvéről)

te az országban, aztán hétvégére hazament, lakodalmakon, közösségi eseményeken zenélt, cimbalmozott. Életük körülményeit ezek a keretek határozták meg, úgy, hogy sokszor nem volt pénzük a másnapi elinduláshoz. Idézem: „Szűkösen éltünk, gyakran kellett a mindennapi betevőhöz hitelt kérni Vera néni boltjában, vagy a piacon áruló falubeliektől. Ez éveken át csak úgy működhetett, hogy a megkapott fizetésből azonnal ki kellett egyenlíteni a tartozásokat. Nem volt ritka, hogy a szüleim kifizették a tartozást, de ugyanott újra vásároltak hitelbe, mert annyi pénz nem maradt, hogy apám vissza tudjon utazni a munkahelyére...”. A történetekből kibontakozik, mondom, nem a szokásos időrendet követve, a család mindennapi élete. Ebből pár mozzanatot elevenítek fel. A házukról olvasom: „Egy szobakonyhás, padló nélküli vályogházban laktunk sokáig. Az idő teltével, apám állandó munkaviszonyának köszönhetően lehetőség nyílott kölcsön felvételére. Elsőként bevezettük az áramot és vége szakadt a petróleumos világítás korszakának. Még egy kis néprádiót is sikerült használtan venni valahonnan, amelyen nemcsak a Kossuth és a Petőfi rádió adásait »foghattuk«, hanem a Szolnok rádióét is, a heti pár alkalmas adásidőben. Természetesen nem hallgathattuk addig, amíg szerettük volna, mert spóroltunk az árammal, a világítással is csínján bántunk!” A fűtésről a következők találhatók: „A tél mindig kihívás volt a mindennapi táplálék és a fűtés megoldásának tekintetében. (...) Minden házban volt kemence, melyben kukoricaszárral, szalmával, gallyakkal és minden más éghető hulladékkal fűtöttek. A fűtőanyagot naponta mentek beszerezni, nem állt az udvarokon kazlakban a felsoroltakból semmi. Esőben, sárban, fagyban keresték a letöredezett gallyakat, a fagyos szántóföldeken kint felejtett kukorica- és napraforgószárakat.” Másutt ezt találtam: „Tavasztól őszig száraz tehéntrágyával tüzeltünk az edények alatt a sparheltben. Akkoriban nem is egy tehéncsorda volt a faluban, sőt, volt konda is (disznócsorda). Kora reggel jöttek a kanászok, fújták utcáról utcára a tülkeiket és terelték az állatokat ki a legelőre. Este, miután a tehenek egész nap degeszre ették magukat, hajtották haza a tejjel tele tőgyű állatokat. Ez a legelő messze volt a falutól, úgy hívtuk, hogy tehénjárás. Ide jártunk száraz tehéntrágyát gyűjteni és cipeltük haza zsákban vagy lepedőben, batyuba kötve a nyakunkban vagy a hátunkon.” A tisztaság megőrzéséért folytatott, tetvek elleni küzdelmükről a Czibak Ilona által írtak Sára Sándor Feldobott kő című filmjét juttatta eszembe: „Alsó tagozatban gyakran álltunk egyesével sorba a tanító néni előtt, aki rendszeresen ellenőrizte a körmünk, nyakunk és fejünk tisztaságát. Az osztályterem falára ki volt függesztve az osztálynévsor, minden név mellett rubrikákkal és színes pettyekkel. A fekete a piszkosságot, a zöld a kevésbé piszkosat, a piros a tisztaságot jelentette. Elsüllyedtem volna, ha nem mindig piros az enyém! Anyám nagyon nagy gonddal ellenőrzött bennünket, és nemcsak a személyes tisztaságunkat, hanem az otthonunk tisztaságát is vigyázta, hisz a rettegett jelzőket igaztalanul is a fejünkhöz vágták rendszeresen.” A néprajzi irodaÍÍO