Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 9. szám - Füzi László: Küzdelem a kiemelkedésért (Czibak Ilona Megcsókolt az élet című könyvéről)

lomban sem olvastam a vályogvetés olyan pontos leírását, mint amilyen Czibak Ilonáé, s a munka és a mulatás leírása is emlékezetes oldalakat eredményezett. A legjobb vályogvető munkájáról a következőket írja: „Ott lógtam mellette gyakran, mert szerettem nézni azt a különös kapcsolatot, ami a sár és közte élt. Nem a sár volt a domináns, ő uralta a sarat! Nem ő szenvedett a sártól, a sár »szenvedett« tőle! Úgy állt a kapa a kezében, úgy emelte, vágta vele a törekes masszát, hogy annak formálódnia kellett, amilyenné ő akarta! Izmos teste olyan volt, hogy nincs testépítő, aki ilyen munka nélkül hasonló testet tudna építeni. (...) A nap és a víz közelségének köszönhetően barna, anatómiai könyvekbe illő teste szinte fénylett munka közben, mozdulatai nyomán »zsirosodott«

a

vetésre szánt hatalmas mennyiségű törekes, szalmás, vizes sár.” A mulatás kapcsán apja utolsó „szolgálatát”, azaz az utolsó lakodalomban való cimbalmozását idézte fel: „...megálltunk a sátor bejáratánál, és soha nem felejthető kép tárult elém. Apám a cimbalomnál, ahogy szokott: minden figyelmével a prímásra, a zenére koncentrált, megszűnt körülötte a zenén kívül létező világ. Biztos vagyok benne, hogy a mulatókat egyáltalán nem látta! (...) Egyik nótát énekelte a másik után, közben mosolygott, és biztatta a versszakok között a mulatókat további táncra, és mondogatta, hogy szépek vagytok, lányok, szépek vagytok, asszonyok, de nem nyomasztóan, hanem jólesően, vendégeknek tetszőén - imádták, megőrültek érte! O dirigálta a zenekart, és nem a prímás, de ő dirigálta és tartotta életben a fergeteges hangulatot és a fáradhatatlan, jókedvű táncot is. Én ilyet még nem láttam! Olyan összhang, olyan egység volt a sátorban, mintha valaki koreografálta volna a tánclépéseket és a mozdulatokat!”

A jelzett „alappillérek” mellett és között történeteket találunk szülőkről, nagyszülőkről, a megélhetés kényszeréről, a félrelépőkről, magáról a közösség életéről úgy, ahogy az akkor még látszott. Az eredendő szegénység mellett volt azonban egy másik tehertétele Czibak Ilonának. Az, utaltam már rá, hogy cigánynak született. „A legrégibb emlékeim óta tudom, mert tudatosították bennem, hogy cigány vagyok. Hogy ez mit jelentett? A nem cigányokkal szembeni alsóbbrendűséget. (...) Lenéztek minket, kirekesztettségünket pedig azzal hangsúlyozták, hogy a falu legszélére telepítettek bennünket (amíg kormányprogramként életbe nem lépett a telepek felszámolása), és nem engedték dolgozni egyenrangú félként, csak a legnehezebb, legpiszkosabb, legalja munkákat bízták őseinkre. Utolsóként közművesítettek felénk, s utolsóként építik vagy javítják ma is az utakat! Apám, anyám fehér bőrű volt, anyám haja lányként és fiatalasszonyként világos. Ismeretlen környezetben senki meg nem mondta volna róluk, hogy milyen származásúak. Rólam sem mondták volna meg, de diákként a jellemzésemben már benne volt, így, ha akartam, ha nem, máris tudta mindenki, hiába kerültem új környezetbe! Egyedül én nem tudtam, hogy tudják, utóbb mondták el, hogy nevem mellett a naplóban ott volt a c betű.”

ííí