Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 9. szám - Fenyő Dániel: Privát idegen (Horváth Eve: Privát idegenvezetés)
oldások mellett („ajtóban télapó selypít, szedem a virgácsaim”; pszeudo filmkockák) jó néhány kiváló sort is eredményez, különösen a versekben megjelenő alakok ábrázolása esetén, ahogy ez olvasható például az istenes versben: „disznókaraj bepa' nírozva hja a vidéki mamák / nagybugyogós hajnali gépek”. A szexualitással, nemiséggel kapcsolatos vágyak és a társadalmi konvenciók közti feszültség nagyon fontos eleme a Privát idegenvezetésnek. Ez az aspektus már az előző kötetben is jelen volt; sokkal látványosabban is, mint most. Ami a Konzolban egy-egy pillanatképként rögzült, itt az alany életének történetiségé' be ágyazódva jelenik meg. Ez a váltás azonban poétikai leegyszerűsödéssel járt. Az első kötet sokkal bátrabban alkalmazta a queer'költészet transzgresszív esz' közeit, noha néhány szövegben megfigyelhető volt, hogy a beszélő reflektálatlanul reprodukálja a férfitekintetet, a másik csupán vágyat kielégítő tárgyként jelent meg. A szexualitás jól ismert szimbólumainak (mint a tükör, kulcslyuk, különféle fallikus jelképek) segítségével decentralizálta a beszélő szubjektumot, gyakran nyúlt David Bowie Ziggy Stardust alteregóját is megidéző, az idegen világból érkező androgün alakjához. Az alany integritásának feloldása, nemi identitásának elbizonytalanítása, androgünné, „szeretettelen űrlénnyé” tétel a Privát idegenvezetésben is megjelenik, ám kevésbé radikális módon, az alanyi költészet klasszű kusabb kérdésirányai mentén. Az oroszrulett című versben például a lírai én lesz az, amin keresztül, egyfajta maszkjátékként a szubjektum felpróbálhatja vágyott identitását: „mindig megörvendek, ha a lírai / éntől különbözöm, aki siet / loholva élni, élvezi, ha zúg / a szála, gyakran berúg, fiatal, / fehér heteró férfi, július elején”. Nézzük a kötet szerkezetét. Már a köteteim is azt ígéri, hogy a versek vak' miféle személyes térbe vezetik be az olvasót. A privát idegenvezetés kifejezés ugyanakkor ennél többet is sejtet: meghatározza a beszélői szereplehetőséget. Az idegenvezető jellemzően egy adott tér történetének ismerője, és bármennyire is szoros érzelmi viszony fűzi e térhez, elbeszélését mindig a turista tudatához kell igazítania. A lélektani fókuszú magánbeszéd helyett ennek megfelelően a kötet többnyire életképekből és anekdotikus, elbeszélő jellegű szövegekből építkezve egy interperszonális, legtöbbször a hétköznapi nyelvhez közeli megszólalásmódot követ. A beszélő azonban nemcsak az idegenvezető, hanem az archeológus szerepét is magára ölti, a múlt családi és személyes rétegeit átmozgatva keresi a saját élet' történet elbeszélhetőségének lehetőségeit. Mindez azt jelenti, hogy a befogadó köt' bevezetése e privát térben együtt jár az önmegismerés és önmegértés folyamatával. Ez a kettős működés rajzolódik ki a kötetzáró, egyúttal címadó versben is. A szöveg egy rurális kisváros gyors felskiccelésétől vezet az omladozó, elhanyagolt családi ház szűkebb környezetéig: „a barkácsházikóban rozsdás olajlámpa / lóg, fék akasztott történelem, egy létforma / memento ja, gerendán átvetett kötél. / a diófa árnyékában rég betemetett kút, / ami most kerti asztal, barátom, kerülj / beljebb”. Különösnek hat, hogy éppen a kötet utolsó verse az, amelyben explicite megjelenik 105
