Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 9. szám - Baráth Tibor: „én hiszek a vers hatalmában” (Győri László: Aki ha voltam – Egybegyűjtött versek)

Az ötödik kötet (Bizonyos értelemben) első versében Kolumbusz hajóján érkezünk el az időtlen emlékekig, a gyermekkor és a falu világába, sőt a családfa rejtelmeihez. A kötet második felénél ismét beékelődik egy vers a nagy hódítóról, így csúszunk át egy-két évtizedet, hogy a fiatal (felnőtt) tapasztalataihoz és irodalmi élményeihez jussunk. A Bizonyos értelemben című kötet e két téma mentén szerveződik. A gyermekkortól elválaszthatatlan a változó, emberekre erőszakolt új világ, végigkövethetjük, hogyan hat a lírai én tágan értett otthonára a privatizáció, milyen a falubeli tótok helyzete, milyen kilátásokkal kecsegtet a világ modernizálódása. Ezzel párhuzamosan az is kibontakozik, miért szeretne paraszt lenni az asztalos keresztapa - vagy a sakktudásával hogyan tör ki az apa paraszti mivoltából. Ugyanígy kerül előtérbe az ötvenhatos forradalom, és az, hogyan élte mindezt át egy vidéki kisfiú. Ahogy Oravecz Imréé, Győri László lírai énje is közel áll az önéletrajzihoz, ha a falu világa, az átalakulás és felszámolódás, a családi emlékek kerülnek a fókuszba. Azonban míg Oravecz művészi feldolgozásai mélyen megérintik a befogadót, ahogy átérezzük, mennyi fájdalom, mennyi szeretet rejlik a szavak mögött, ahogy kibontakozik egy komplex kép, amelynek egyfajta magyarázata és kezelése is lezajlik, Győri esetében leginkább állapotleírásokkal találkozunk, mint mondja, „és írok, írok, írok, keltezek, / nem a tökély a leglényegesebb”. Nem érzem úgy, hogy Győri költészete követendő mintákat hozna létre vagy elegendő lenne egy paradigma alapjához. Versei jórészt egyszeri olvasással feltárhatók, legalábbis az esztétikai élmény az ismételt feldolgozással nem lesz intenzívebb. Ezen a ponton a kritikus, hogy a 237. oldalt idézze, „kezdi tudni látni hogy” Győri szemléletében a kiváló versek kritériumai egészen mások, mint az ő prekoncepciójában. Mindennek ellenére akadnak zseniális darabok, a Tristesse például

az életmű egyik legragyogóbbja, annak okán, hogy a költő engedi hatni és jelentést befolyásolni/képezni az akusztikai jegyeket, a hangokat, a képi világot, szavakat; ez az a költemény, amely a verselése által is többet mond, mint a gondolatokkal terhelt, mindenképpen közölni kívánó darabok együttese. Ez a vers maradandó élmény, a kötet nagyobb része viszont gyorsan felejthető.

Győri László több alkalommal is megemlíti, hogy a költészet lényegisége a zeneiségben és a minél természetesebben áradó ritmusban gyökerezik. Verseszményéhez a 2007-ben megjelent kötetében kerül legközelebb, nem egy példát találunk arra, milyen gyümölcsöző, ha a személyes és társadalmi témák háttérbe szorulnak, ha kevésbé hangsúlyos, hogy a költeménynek van egy szerzője (azaz a gondolatiság és a logikus szerkesztés helyébe egy asszociatívabb és verszenén alapuló összefüggésrendszer lép). így él tovább egy Babits-vers ritmusa a Hajnal című versben, vagy a Balassi-strófa az Eveim enyve című darabban. A szó árnyékában a nagyvárosi magányt (ért99