Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 9. szám - Baráth Tibor: „én hiszek a vers hatalmában” (Győri László: Aki ha voltam – Egybegyűjtött versek)

A Laposkúszás változatosabb és erősebb kötet, köszönhetően annak is, hogy Győri kilép a rá addig jellemző (és kissé szűkké váló) szemléletből és versfel íogásbői, bele mer fogni poétikai kísérletezésekbe. A Régészet és az Idő például játékosak és a minimálisra elvek mentén íródtak, a Genezis pedig arra szolgál például, hogy az ismétléses variációkkal milyen izgalmassá tehető a versvilág. Néhol eltekint a központozástól, néhol a

ready-made technikája

alapján épít fel egy-egy szöveget (például amikor Címleírási gyakorlattá, rekordokká alakítja a „szabadság” szó leírását). A kötet címadó verse pedig fektetett nyolcasokból áll csupán, ami nemcsak a kúszás vizuális megfelelője, de mintegy zárójelbe teszi a kötet egyik kulcsszavának - a szabadságnak - a létjogosultságát, arra utalva, hogy az csak „bujdosva” élhető át valamilyen formában. A Noé bárkája képversként is értelmezhető, s kijelenthető, hogy Győri költészetének e korszakában a neoavantgárd bizonyos jellegzetességei felerősödnek és jótékonyan hatnak a harmadik kötetre, miközben a versek nagyobb része a hangvételtől kezdve a versszerkesztésen át a témákig mély kapcsolatban marad az előző két kötetével; az első pályaszakasz egységesnek mondható, ámde ezen a ponton már érezni a változás közeledtét. A Laposkúszás elégíti ki leginkább azt a poétikai elváráshorizontot, melyet elsővonalas pályatársainak (említhetjük Tandori Dezső, Tolnai Ottó, Szilágyi Domonkos nevét) munkássága révén érzünk a kor egyik legfőbb esztétikai irányának. De vannak megkülönböztető, markáns jegyei is: jelentékeny reflexiókkal illeti a példa kedvéért a besúgók rendszerét, a diktatúrák és a magyar szocializmus világát, megbízhatatlan alakjait, ha nem is olyan kemény hangon, mint későbbi köteteiben.

Az Üveghegy című vers mesei modalitást, atmoszférát teremt egy fiúról (a lírai énről), aki „hirtelen” írt egy verset. Vagyis: átélte, milyen létrehozni valamit, aztán átérezte, lehetne ennél jobb; ekkor „a vers elindult ellene”, s ő rálépett a költővé válás útjára. A Skandalum ismét a gyermekkor és a fiatal évek élményeiig nyúl vissza, bár kissé már kimerülni látszik a téma, és előre kiszámítható egy-egy fordulat, csattanó, mégis a legerősebb kötet az első négy közül. Esztétikai okokból: a gyakorlott költő a jól bejáratott témát rutinszerűen alakítja költészetté. így azonban csorbul az esztétikai élmény (feltéve, ha időrendi sorrendben olvassuk a köteteket), a szövegek szinte egy masszává olvadnak, repetitíwé válnak. A korábbi kötetekre utalnak vissza a szorosan a lírai énhez köthető darabok, legyen az a gyermekhalálról szóló Hinta, vagy az első szerelmi csalódások egyikét bemutató Kérelem. Az életmű további állomásai felé mutatnak a bölcselet irányában tájékozódó versek, mint a múlandóságot érzékletesen körbejáró Nagy takarítás, vagy az idő rejtélyét firtató Szubsztancia. így tér vissza az alkotás kérdése, egybefolyva az idő, a kiteljesedés, a metafizikai gyönyör dimenzióival az Osvágy című versben: „teremtek olyat, amely mintha csak / úgy íródnék egyetlen perc alatt”. Ennyiben összegezhető a költő fő célja: elérni újra az első vers ösztönös tisztaságát, letörölni a műviség minden nyomát művészetéről.

98