Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 9. szám - Egy csikk búcsúszavai (Zelei Miklós hagyatékáról, posztumusz könyve kapcsán – Filep Tamás Gusztáv, Gazsó L. Ferenc és Pethő Sándor beszélgetése)
ahogy Sanyi említette, valójában ZeleLszövegek, a kommentet mint a közösségi médiából átvett új formát használja ki, egy kicsit karikírozva azt. Ezek a kőim mentek a mindenhez is értésnek a birodalma, meg néha a szavak, téveszmék tárháza. Az egyik kommentelő „nagylajos” - így, kisbetűvel és egybeírva -, való' jában a Kiskunhalom Nagy Lajosa. íme a szöveg: „Tessék enni, mondják a sunyi hozzátartozók. Teli hassal érkezni a másvilágra megnyugtatóbb, mint éhesen. Csak ne zsírosat! Valaki közvetlenül a halála előtt megevett egy csülköt egy egész bucival és hullamerev állapotban még hízott egy kilót.” Ha valakinek van füle, feje ehhez a fajta humorhoz, akkor azt mondja, hogy ezek a szövegtöredékek is jelzik, hogy az abszurdnak, fekete humornak a csúcsteljesítményei. Ha nincs hozzá érzékeny „vevőkészülék”, akkor sajnos ez olyan, mint amikor valaki botfm lűen ül be egy koncertre, és azt mondja, hogy nagyon jók a hegedűsök, de nem tudom igazán megítélni. Ám még akkor is érdemes a ZeleLszövegeket olvasni, mert ez a kötet is hallatlan sokrétű, sokszínű. Bár ez a könyv évek gyűjtomum kájának az eredménye, valahol mégis érződik rajta, hogy búcsúkönyv. Egyrészt Miklós búcsúzik olyan szeretteitől, mint Csajka Gábor Cyprian, a nagyszerű költő, aki nagyon fiatalon halt meg, váratlanul, vagy Kara Tünde, akiről Pethő Sanyival ketten írtak egy fantasztikus monodrámát, a Karkithemiát. Ez a dráma Kara Tünde művésznő szenvedéstörténete, aki még életében eljátszhatta. Pethő Sanyi, arra kérlek, elevenítsük fel a közös műveteket, hogy Miklós drámáit is behozzuk a képbe. PS: Ez hosszú folyamat volt. Egy ideje már készültünk arra, hogy együtt is esi' nálunk valamit, aztán ahogy ez már lenni szokott, húzódottdialasztódott a dolog, hol egyikünk, hol a másikunk nem ért rá. Egyszer csak Miklós felhívott telefonon, ez gyakran előfordult, hetente többször is, és - mint majdnem mindig - így kezd' te: „Na, az van, hogy...” Es elmondta, hogy van Békéscsabán egy kitűnő színésznő, Kara Tünde, aki egy súlyos és ritka rákbetegségből épült fel... Jó - kérdeztem -, de ebből mi következik? Hát, hogy ezt kellene megírni. Ez így már konkrét feladat volt, és én is megláttam a kihívást benne. A rákbetegséget - gondoljunk Susan Sontag esszéjére, A betegség mint metaforára - számos tabu, elhárítás, olykor egyenesen szégyenkezés fonja körül. Kivételes lehetőség, hogy valaki hajlandó kendő' zetlenül beszélni idegeneknek róla. Pláne, hogy képes és hajlandó színházban is eljátszani. A következő állomás az volt, hogy Miklós hosszamhosszan interjúzott Kara Tündével, lejárt Békéscsabára, és ebből összejött körülbelül 80-100 oldalnyi interjúanyag. Nagyon érzékeny, sok személyes vonatkozást tartalmazó szöveg volt, tele a betegségből adódó kiszolgáltatottság másoknál többnyire szemérmesen elhallgatott történéseivel. Szomorú, hogy Miklós, mikor maga is átesett ugyanazo' kon a kezeléseken, másfél évvel Tünde halála után, pontról pontra megerősítette az elbeszélés hitelességét. Gyakorlatilag ebből az interjúból dolgoztunk. Tünde elképesztően erős és bátor volt; semmiben nem kötötte meg a kezünket, ugyanak' 5°
