Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 9. szám - Egy csikk búcsúszavai (Zelei Miklós hagyatékáról, posztumusz könyve kapcsán – Filep Tamás Gusztáv, Gazsó L. Ferenc és Pethő Sándor beszélgetése)

részben terjedelmi szempontok. Még nem beszéltünk arról, hogy Miklós virtuóz módon zsonglőrködött a műfajokkal. A drámákat, a riportkönyveket és a versesköteteket kivéve talán nincs is olyan darabja az életművének, amelyet fenntartások nélkül le tudnánk írni a hagyományos poétikai kategóriákkal. A műfajok oszcillálnak, olykor összeolvadnak.

Miből is áll egy hosszabb lélegzetű Zelei-próza? Ahogy Tamás mondta, tárcanovellák sorozatából. Miből áll a novella? Többnyire egy tényből vagy aprócska történetből, olykor egy jelentéktelen, vagy egyenesen visszataszító - lásd a mostani kötet címadó novelláját - tárgy leírásából építkezik. Vegyük a történetet, vegyük a tényt, vagy a tárgyat: járjuk körbe. Lássuk el egy, majd még egy, majd egy újabb jelzővel, írjuk körül határozókkal. Helyezzük kontextusba, találjuk ki a hátterét, történetét. Minden hozzáadott nyelvi, stilisztikai eszköz távolít az eredeti, szikár, önmagában lehet, hogy egyébként érdektelen ténytől, egyszerű történettől, ugyanakkor hozzásegít ahhoz, hogy az egyedi történet végül általános, többnyire keserű parabolaként fogalmazódjék az olvasóban újra. Méghozzá úgy, hogy a szöveg olykor egyenesen a prózavers formáját veszi fel.

Egy példa a mostani kötetből. A kiinduló tény: egy hiány rögzítése és egy ehhez látszólag nem kapcsolódó tárgy leírása. Király Istvánnak, a Rákosi- és Kádár-kor egyik irodalompolitikái nagyhatalmának naplójában az 1958. május 2-i bejegyzést a június 23-i naplójegyzet követi. A mindössze tizenegy sornyi Zelei-írás a folytonossági hiány érzékeléséből nő ki. A mélységesen rendszerhű Királynak nyilván még saját maga számára feljegyzendő mondanivalója sem volt Nagy Imre és társai kivégzéséről. 1958-1989: a bűnök kimondhatatlanságának kora - sugallja az író. De nem egyszerűen az. A másik kiindulópont ugyanis egy tárgy: a Király-napló egyik illusztrációja, az egy lábon álló, félgömb csészéjű alumínium hamutartó. Sokan vagyunk még itt a teremben, akik láttunk ilyet. Olyan típusú tárgy, melyet az, hogy visszataszító, soha nem fog műalkotássá emelni. A novella - esetleg prózavers? - a megnevezés hiányának és az önjogán gusztustalan tárgy jelenlétének jelentésrétegét kapcsolja össze: Miképpen a hamutartót foteltól fotelig, úgy húztuk magunkkal a kor összes mocskát. 1958-1989 így válik a bűnök kimondhatatlanságának minősített, azaz különösen visszataszító korává. Vegyük észre, hogy a hamutartó és a kötet címében szereplő csikk együtt egy újabb értelmezési dimenziót is megnyit az olvasó előtt.

GLF: Én úgy gondoltam, hogy idehozok egy pár idézetet. Mindenekelőtt Miklós fekete humora, másrészt abszurd-groteszk szemlélete jelzésére; valóban precízebb a groteszkhez való hasonlatosság. Két kis részlet a könyvből. Az egyik így szól: „Jövőjét akarta felelősen biztosítani az a több tízezer halott, aki a Por és Homu Kegyeleti Előtakarék Szövetkezet fiókjainál súlyos részletfizetési feltételeket vállalva, előre, még életében kiegyenlítette örök világosságának számláit.” Ez annyira zeleis, ugye? A másik a kommentek egyike. Ezek a kommentek, 49