Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 9. szám - Klajkó Dániel: Az áldozat mintázatai (Harag Anita A Lánchíd északi oldala című novellája és Halász Rita Mély levegő című regénye)
akarom, hogy rögtön összeálljon? Majd összeáll később. Most csak húzzam a vonalakat. Egyenesek, hullámosak, szálkásak, lehet satírozni, keresztezni, árnyékolni. Élvezem, ahogy serceg a ceruza a papíron, ahogy nyomot hagy.” (166.) Ahogyan az idézett passzusból is kiolvasható, a rajzolás folyamata párhuzamba állítható a narrativizációs tevékenység, az úszás, a helyes tájékozódás hasonló logú ka mentén szerveződő leírásaival. így a szöveg nyelvi törekvéseit nézve a művészi alkotás is az aktivizációs műveletek szemantikai körébe illeszthető. A Mély levegőben található is egy olyan érintkezési, centrális csomópont, amely a felvázolt értelmezési direktívákat összefogja: „Felvázolok egy szobabelsőt, megpróbálom magam lerajzol' ni, ahogy az asztalnál ülve rajzolok, a lámpa megvilágítja a kezemet. Ritmus, ismétlődés, kihagyások. Vonal, amit áthúzok, vonal, amit megvastagítok, amit idegesen, amit finoman húzok, hosszú és rövid, váratlan formák. Jó érzés meglepődni. Ez is én vagyok?” (167.) Az önmagát lerajzoló főhősmarrátor jelenete annak a folyamatnak lesz plasztikus színrevitele, amely a traumatikus atrocitás töréseivel terhelt én - Menyhért Annátt idézve - újramegismerési művelete. Másképpen mondva: a regényben ábrázolt alkotói tevékenység a narratív gyógyulás értelmében az újjáépítési folyamatnak, a sérült női szubjektum „renoválásának”, helyreállításának megfelelő funkciót tölt be. Miként a szövegegész a narratív információ szelektálásával és időzítésével, a kompozícióval a seb újrakontúrozásában, a feldolgozásában, az atrocitás láthatóvá tételen fáradozik a nyelvi formajátékkal, addig Vera a narratíva szintjén a trauma jelölőjével, a stigmával rajzolja magát újra: beépíti annak destruktív tapasztalatát az én identifikációi közé, megteremti annak igazságkritériumát. A Mély levegő valójában a stigma újrakontúrozásával nem csupán az identitás helyreállítását, de ezzel szimultán a bíróságjelenetben a megnevezéssel a társadalom és a jog előtti nyilvános elismeréskövetelést, illetve a jogalkotók és jogalkalmazók irányába beje^ lentett kártérítéskövetelést is színre viszi. Mindeközben pedig a jelenet abszum ditása, az ott ábrázolt igazságkritériumok illékonysága, a bántalmazó pillanatnyi narrátori pozíciója a családon belüli erőszak elszenvedőinek az igazságszolgáltatás előtti lehetetlen helyzetére, az igazság felt árulásának esetlegességére, a bizonyítás szégyenteljes folyamatára is rávilágít. Ugyanakkor a regény e törekvéseivel a jelem ség nyilvános elismerését is implikálja, magáról a kimondás performat ív jellegéről nem is beszélve (a megnevezés a bizonytalanságból, a tagadásból az erőszakos tettet mint cselekvést is létrehozza), miközben a fiktív tanúságtétel állásfoglalásra, 43
