Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 9. szám - Klajkó Dániel: Az áldozat mintázatai (Harag Anita A Lánchíd északi oldala című novellája és Halász Rita Mély levegő című regénye)

jelentene megoldást. A Mély levegőben ábrázolt légzésnehézség ugyanis egyszerre metaforizációja, másrészről pedig pszichés tünete a szorongató egzisztenciális légkörnek:

„Abba kéne hagyni a kiabálást, mit gondolnak a gyerekek, beszívom a levegőt, mindig be, a tüdőm telítődik, be, be, be, nincs kifelé, nem tudom kifújni. Ki kell fújnom. Alig kapok levegőt. Szédülök, megkapaszkodom a székbe, támolygok, egész testemben remegek. Nem kapok levegőt. Vera! Lélegezz!.” (74.)

Tehát összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az úszás általi helyes légzéstechnika elsajátítása, s egyben a vízben történő haladás a megrekedt élethelyzetek (válás, passzivitás és áldozati szerep) meghaladási kísérlete, akárcsak ezzel összemom tírozódva a történetmesélés. A narratíva során az A pontból B pontba tartó mozgás, a haladás kecsegtető állapota azonban egyes fejezetekben felfüggesztésre kerül. Ezekben a szövegrészekben Vera felveszi a kapcsolatot egy régi ismerősével, Márkkal. Márk az elbeszélő'főhős életébe a kokainozás és a szex formájában a problémák előli könnyelmű menekülést, a szorongató egzisztenciális légkörről való megfeledkezés ígéretét csempészi: „Akkor mehet. Várj, ha még soha nem esi' náltad próbáljuk először kóla nélkül, hogy meglegyen a ritmus. Egy, kettő, három. A rom után szívjuk, ne a romra. Kövessem a fejemmel, ez a fontos. Befogom a bal orrlyukamat, ő a szívószálat tartja. [...] Na, gyere. Levegő ki, szívószál az asztalon, egy, kettő, három, levegő be.” (99.) A kokain felszívásának metódusa és elbeszélése párhuzamba állítható az úszás során elsajátított légzéstechnika dinamikus, ritmb kus folyamatának elbeszélésével. A kokain így egy elodázási lehetőségként jelenik meg a szöveg világán belül, az áldozati státusz leküzdésének hosszú és nehézkes folyamatának, a trauma feldolgozási processzusának helyettesítésére szolgál, ami a haladással szemben egy statikus, de időszakosan egy fájdalommentes, menekülési alternatívát kínál: „Nemcsak nem hallom, de nem is érzem. Nincs, ami jelezné, hogy telik az idő.” (107.) A Mély levegő a történet végére mintha biztos magyarázat tot adna

a borító révén is vizualizált kérdésre, hogy milyen irányba is alakul Vera narratívája. A zárómondat („Egyenletes ritmusban haladok.”, 156.) apodiktikus tónusa kellően orientálja az olvasót Vera cselekvőképességéért folytatott küzdeL mének kimenetelében.

A narrátor'főhősnél jelentkező én kon sí in ke ióuö rések a férj, Péter verbális bántalmazásának traumatikus tapasztalataként Vera önidentikus fundamentum mait kérdőjelezik meg: kételkedik anyai és házastársi kvalitásaiban is egyaránt. Emellett pedig a fizikai agresszió során átélt traumatikus atrocitás, az önidentikus bizonytalanságok, illetve a társadalmi elvárások (racionalizálás, hallgatás stb.) következtében Vera megkérdőjelezi önmaga előtt is a történtek hitelességét, ezzel 41