Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 9. szám - Klajkó Dániel: Az áldozat mintázatai (Harag Anita A Lánchíd északi oldala című novellája és Halász Rita Mély levegő című regénye)

megbetegedése, megcsalás vagy válás, az apák erőszakossága, de ezek a traumák sem lépik túl az egyén vagy a család világát, és a történések többnyire inkább hétköznapiak.”16

E „magánéleti prózák” poétikai tette éppen ennek a kategorikus elválasztásnak (magán- és közszféra) lebontásai is egyben, ugyanis az epikák nagyon gyakran a magánélet szférájában lappangó zárványok, titkok, elhallgatások társadalmi láthatóságáért felszólaló (nyelvi) tettként is olvashatóvá válnak. Mondhatnánk, a magánéletből a(z irodalmi) nyilvánosság felé konvergálnak: a bezárkózás, elfordulás gátjainak átszakítása, a szakadás bővítése a cél, ezzel a gesztussal pedig - a társadalmi érzékenységet szem előtt tartva - mintha a magán és a nyilvános szféra határait is megpróbálnák felszámolni, a figyelmet pedig az ottani erőszakos eseményekre irányítani.

16 Uo., 172.

17 Harag Anita, Évszakhoz képest hűvösebb, Bp., Magvető, 2019, Halász Rita, Mély levegő, Bp., Jelenkor Kiadó, 2020. A továbbiakban mindkét kötetre vonatkozó hivatkozásokat a főszövegben jelölöm.

Az írásban két olyan elbeszélő próza értelmezését vázolom fel, melyek - hol látványosabb, hol rejtettebb módon - a társadalmi nyilvánosságtól távol tartandó erőszakformákra is ráirányíthatják a figyelmet: részben a Független Mentorhálózat programjának is köszönhetően az irodalmi mezőhöz csatlakozott két szerző, Harag Anita A Lánchíd északi oldala című novellájának és Halász Rita Mély levegő című regényének17

a hasonló módon szerveződő prózapoétikai és narrációs technikájának jelentés-összefüggéseit kísérlem meg felfejteni. Ez az állítás ebben a minőségében nem teljesen igaz. Annyiban igen, hogy értelmezésem szerint mindkét epika, A Lánchíd inkább lappangó, mélyen a nyelvi struktúrába rejtve s az olvasó értelmezői diszpozíciójára bízva, míg a Mély levegő explicit szövegszervező tényezőként kezeli a párkapcsolati erőszak következében kialakuló áldozatszerep passzív állapotát a narratív tartalomra (a történetre), valamint a narrációs aktusra (történetmondásra) gyakorolt hatásában. Harag a formajáték révén egy majdani abuzív viszony lehetséges vízióját szövi bele a novellába, s így a belekerülés stációit is színre viheti, míg Halász a kilépéskísérletet a viktimizációból, a szabadulást egy traumatikus múlttapasztalatból, a(z ön)gyógyulás stádiumait exponálja. A közöttük feszülő, virtuálisan húzható narratív ívet úgy is kontinuussá tehetjük, hogy Harag rövidebb lélegzetvételű írása felmutatja vagy sokkal inkább az olvasásmódtól függően felmutathatja a hatalmi struktúra azon kezdetleges formáit, melyek a Mély levegő tettleges bántalmazásához vezetnek. A továbbiakban az áldozat eszmetörténeti jelentésmódosulásával, egyes traumaelméletek vonatkozó passzusaival, valamint bizonyos narratológiai szempontokkal arra keresem a választ, hogy a két fiatal szerző milyen módon tematizálja a passzív elszenvedő és a történetmondás egymásra vonatkozó hatásmechanizmusát. Az írásban így egyszerre igyekszem 29