Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 9. szám - Halász Rita: Szent Fruzsina a gangon
veled, kérdezte újra. Mondanom kellett valamit. Nem tehetek róla, válaszoltam, erre ő, mi az, hogy nem tehetsz róla, mit tettél? Mire én, nem csináltam semmi rosszat. Akkor honnan van az a gyerek? Igen, úgy kérdezte, honnan van. És én akkor, noha jól tudtam, azt feleltem, nem tudom. Nem tudja. De mit jelent, ha egy nő azt mondja, nem tudom? Hogy pontosan tudja, csak nem akarja elmondani. Dühös voltam, nem csak rá, magamra és az Örökkévalóra is, hát nem mindenben az ő szavát követtem? Miért történik mindez? Őrjöngött. Hogy tehetted ezt velem? A tekintete elborult. Az asztalról lesöpörte a tálat, darabokra törött. A tészta, amit előtte gyúrtam be, a földre folyt. Az a szegény, ártatlan lány, akit megbecstelenítettek, nem volt többé. Céda voltam. A tálat később elvittem egy fazekashoz. Azt mondtam neki, úgy javítsd meg, hogy lássam a repedéseket. Soha többet nem akarom elveszteni a fejem. Mi az, hogy nem tudod, kérdezgette. Megfogta a csuklómat. Mi az, hogy nem tudod? Hinned kell nekem, nem csináltam rosszat, mondtam. Akkor már nem féltem. Biztos voltam benne, hogy megölni, kezet emelni rám nem fog, ennek a gyereknek meg kell születnie, a Gyehenna összes tüze sem fogja megakadályozni. Belenéztem a szemébe, és imádkoztam, ó, add Uram, hogy higgyen. Mi az, hogy nem tudja, minek néz engem? Megragadtam a csuklóját, meg akartam ütni. A szemébe néztem, nem láttam benne félelmet. Szép volt, és úgy éreztem, szeretem. De a fejemben a hangok mást mondtak. Megalázott. Nevetségessé tett. Ez a nő egy mocskos szajha, a legrosszabb fajta, elárult téged, illatos olajokkal kente magát, a bokájára láncot akasztott, arcát kifestette, a lábát széttárta, úgy csábítót' ta el a férfit, akinek a magzatát hordozza. Ez a nő veszedelmes, ez a nő Éva lánya. Elengedtem a csuklóját, az asztalhoz léptem, azt vertem az öklömmel. A kezem, az asztal, még a ruhám is véres lett. A vállamra tette a kezét. Megfordultam. Ott állt, vékony, törékeny lány azzal a nagy hassal. Belenéztem a szemébe, és hittem neki. Tudtam, hogy valami történt, de arra nincsenek szavak. Egyszer megpróbáltam. A halála előtt. Magas láza volt, nehezen kapott levegőt, a szomszédasszonyok felkészítettek, nincs sok hátra. Keserű teát vittem, leültem az ágy szélére, és azt mondtam, ide figyelj, úgy érzem, most képes vagyok neked elmondani, hogyan fogant meg a fiunk. Fiunk. Nem sokszor mondta így, hálás voltam érte. El akartam neki mesélni azt a délutánt, pontról pontra minden részletét, a fényekét, a hangokat, a tereket, amiket bejártam, a tárgyakat, amikhez hozzáértem. *7
