Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 9. szám - Halász Rita: Szent Fruzsina a gangon
Izgatott volt. A haját éppen csak fel tűzte, egy-két göndör tincs kilátszott a föle mögül, azon gondolkodtam, mcgnézicimc valaha alaposan a fölét, hogy így telt el a közös életünk, ilyen gyorsan. Nem akartam, hogy vége legyen. Megigazította magán a kendőt. Mondtam neki, nem kell elmondanod, ez a kettőtök dolga, vannak titkok, amiket nem szabad bolygatni. De azt felelte, muszáj, itt az idő. Beszélek, és egy idő után látom, furcsán néz, azt mondja, nem érti. Közelebb hajoltam. Elnevette magát. Nem csak elnevette, pukkadozott a nevetéstől, én meg nem értettem. Kinevet? Megfogta a kezemet, forró volt. Beszélt, és az elején a szavai még érthetőek voltak, tehát amikor azt mondta, borongós délután, láttam a felhőket az égen, ahogy néha kisüt, néha elbújik a nap, és amikor azt mondta, elment a kútra vízért, láttam távolodó alakját a poros úton, és amikor azt mondta, egyszer csak elsötétült az ég, láttam, hogy az arcára árnyék vetül, és amikor azt mondta, visszasietett a házba, mert félt a vihartól, láttam, amint az egyik kancsót a fejére, a másikat a csípőjére teszi, és gyors lépésekkel, de vigyázva, hogy a víz ki ne loccsanjon, elindul a házunk felé, láttam, ahogy becsukja maga mögött az ajtót, ahogy teát főz, éreztem a friss menta illatát, és amikor azt mondta, dörgött az ég, tudtam, hogy megijedt, és térden állva imádkozott, és amikor azt mondta, kinyílt az ajtó, láttam a házunk ajtaját kinyílni, de utána hiába mondott bármit, nem értettem. Makogás, halandzsa. Az ajtó nyitva állt, és a szavaknak nem volt jelentése. Ez lenne a halál? Elkezdtem nevetni. Amikor meghallottam, miket mondok, én is elkezdtem nevetni. Nem bírtuk abbahagyni. Estére lement a láza, jóízűen evett. Reménykedtem a gyógyulásban. Hálát adok neked, mi Urunk, Istenünk, a mindenség királya, hogy könyörületed hatalma által épségben és változatlanul visszaadod nekem a lelkem, mondtam reggel, szokás szerint, miután kinyitottam a szemem. Ám az ő lelkét már nem adta vissza az Örökkévaló. Dühös voltam. Miért veszi el tőlem ilyen korán? Még annyi szép évünk lett volna, annyi közös ébredés. Nem tudjuk visszahozni, kérdezte a fiam. Ráztam a fejem, nem lehet. Es ha feltámasztanám? Ha lenne erőm, ha az Örökkévaló adna? Nincs ilyen erőd. Anyám, én úgy érzem, ha most azt mondanám neki, kelj fel, felkelne. A halál nem a mi dolgunk, gondoltam, de mi van, ha ez egy tévedés. Valaki más helyett halt meg. Kelj fel, mondaná a fiam, és a férjem azt mondaná, vagyok. Vajon tényleg vissza tudná hozni az életbe? Ugyanaz a szív dobogna benne, ugyanaz a lélek szállna vissza? Olyan könnyű azt mondani, ez az élet, és az a halál. Ez az élet, 18
