Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 7-8. szám - Codău Annamária: Novellák egy sebzett világról (Kádár Erzsébet: Az utolsó őzbak)

135

mely a saját világ- vagy önteremtés küzdelmeiről szól, többféle státusú nő (művész, tisztviselő, cseléd) figuráját szerepeltetve – ez egyébként a többi novellára is jellemző, azzal együtt, hogy érezhetően a talajvesztett úri/dzsentri osztály az, amelynek belső nézőpontját ismeri Kádár, és elsősorban erről beszélnek a történetei. A Csók és festék Máriája a művészi öntörvényűség és a ragaszkodás, alárendelődés, megalkuvás között tépelődik, ezek nyugtalanító szétszálazhatatlanságát a műterem és a készülő önarckép testesíti meg. Előbbi az alkotó nő terepe, mégis a szeretője ízlésének felel meg; a festmény a vágyott énképet tükrözi – „mintha ő akarna hasonlóvá válni a képhez” (88.) –, de közben „a kép Tamáshoz beszél” (89.). Az In flagranti

ban szintén egy tárgy köré sűrűsödik a (női) boldogulás módjainak és feszültségeinek megmutatása. A főszereplő elvált úriasszony, tisztviselő, akit a házmester figyelmeztet, hogy cselédje a kádjában fürdik, mialatt ő dolgozik. A nő számára a kád jelképezi a független élet sikerességét és vigaszát: „A kád a barátja, a büszkesége, a lakása kincse! (...) A meleg fürdő jókedvre hangolja, megbékíti színtelen sorsával.” (106.) A narrátor nem magyarázza, miért nem konfrontálódik a rajtakapott cseléddel, de a lelki folyamatok finomhangolt leírásai sok mindent sejtetnek a státusféltéstől, szégyenkezéstől valamiféle empátiáig. A diófá

ban a ház asszonya felfedezi, hogy a frissen épített padló felpúposodott. A saját világ megépítésére való törekvésébe („Amikor ezekben a szobákban elhelyezte a bútorokat, önmagát is mindig közéjük ültette. [...] Az ő lakása lesz, az ő háza...”, 115.) beleszól a természet élni akarása: egy kivágott diófa tönkjéből sarjad új élet, és töri fel a padlót, ami által a nő a létezés eltörölhetetlen folyamatosságát és rétegzettségét sejti meg. Férjének vélekedése, miszerint „ilyen asszony a felesége, különös, nem mindennapi, érzékeny lény” (123.), előkészíti a terepet a következő novellatömb számára, amelynek darabjai a lányok felnövéstörténeteinek epizódjairól szólnak: normák, elvárások, kilengések, gyerekek-nők szembesülnek mindennapi kegyetlenségekkel. Egy kislány megpillantja, amint a birtok udvarosa macskát kínoz (A macska

); egy zárkózott, intézetbe küldött lány magára marad mostohaanyja irányában táplált idealizáló ragaszkodásával (Kegyetlenség

). Érzékeny, nem konformálódó, ezért neve

letlennek tartott, magányos, érzéseikkel nehezen küzdő lányok, akikkel szemben a környezetük értetlen. Kádár sejteti, hogy részben a szeretetvágy és a szigorú, életszerűtlen nevelői elvárások okozta elfojtottság feszültsége áll a viselkedésük hátterében. Persze az írások úgy empatizálnak a szereplőkkel, hogy azokat nem írják feltétlenül szimpatikussá, hibátlanokká. Kényelmetlen érzelmeiket is pontosan regisztrálja a szöveg. A Herta

E/1 elbeszélője azért tanúsít érdeklődést a hát

borzongatóan viselkedő unokahúg iránt, mert a lány áradó szabadságot jelképez számára: „Ha szabadjára engedtem vágyaimat: néha Herta szerettem volna lenni.” (171.) Az Angyalos labdá

ban kifejtettebb leírását kapjuk annak a családi légkörnek, amelyre más novellák is utalást tesznek, s amelyben öröklődnek a viselkedésminták: „Házunk kalitka, ügyesen leplezett falakkal, amelyek úgy rekesztenek el