Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 7-8. szám - Lengyel András: Egy József Attila-portré – s alkotója

54

is belerejti, és ez így a szerző személyes válságának indirekt jelzése is. Énkivetítés. (A felületen

egyébként a narrátor figurája szinte leplezetlen önarckép.)

A regény, lélektanilag is értelmezhető anyaga ellenére, lényegét tekintve nem is „lélektani regény”. A lélektaninál sokkal erősebb szociológiai

dimenziója. S a magyar olvasó számára ez teszi ma is igazán érdekessé a könyvet. Erdélyi sok mindent tud arról a világról, amelyet megjelenít. Indul Párizsból, eljut a flamand tengerpartra, a halászok közé. Majd onnan, mint középpontból, ahová vissza lehet térni, erre-arra kiruccan. Kimegy a tengerre a halászokkal halászni, eljut egy közeli nagyobb településre, a helyi kocsmákba, az élet különböző színtereire. És mindenütt megfigyelhető és leírható emberek mozognak. Mindenféle emberek, dolgosak és dologtalanok, páriák és parvenük, egy lokális társadalom színképe. A szöveg egy tájékozott útikönyv és egy társadalomkritikus szociográfia között villódzik. S hol ez, hol az az oldal erősödik föl.

A szövegnek ez a karaktere nem minden mai esztétika szemszögéből látszik nyerőnek. Ha a kánon olyan műveivel vetjük össze, mint Proust, Musil, Joyce vagy akár Kafka nevezetes, minden példatárban szereplő nagy művei, a Lejtőn

t nemcsak kvalitás különbségek választják el tőlük, de a tematizáció és a beszédmód is. Sőt maga az írói szándék is. Anyagát Erdélyi nem oldja szét a differenciálás, a különböztetés szándékával, ő anyagát a maga kemény, nyers állapotában akarja megtartani. Mert éppen azzal a krízissel akar szembemenni, amelyet a nagyok így vagy úgy kifejeztek, és amelytől ő is szenvedett. Ő – illuzórikusan? – a „valóra válás” igényét igyekezett képviselni. A „való” mélyszerkezete pedig mindig szociológiai.

A szerző, aki a regényben is a képiség logikáját érvényesíti, jóllehet szavakban és szavak által nyilatkozik meg, itt is képíró

. De okos és sokat látott és tapasztalt ember, aki egyféle, történet mögötti elemzést már elvégzett. Nem naiv, és nem is opportunista. Megőrzi a világgal szembeni oppozícióját.

Néhány kiragadott példa elárul valamit a föntebb mondottakról.

A könyv első mondata azt az élménypillanatot rögzíti, amikor a narrátor (valamikor a 20-as években) egy meg nem nevezett „kis flamand halászfaluba indul”, maga „mögött hagyva Párizst, szegénységet, hotelszobát, megunt asszonyt, délig alvást, kiflikávé ebédet, éjjeli csavargást, munkátlanságot és undort”. Az egész leírás pár oldal, tömör, sűrű szöveg, szinte csak címszavakban, mégis a mögötte lévő elemzés életjelet ad magáról, eredményéről. A „rafinált absztrakciókat kikezdte a krízis”, olvassuk az izmusok kapcsán. „Az irodalomban is haldoklott a stílus”, és – ha nyomokban is – megtörténik a „valóra” ébredés. A politikáról is megtudjuk, hogy az „a liberál-demokratikus gerinctelenségben bukdácsol”. A szöveg egy-egy szóval, félmondattal súlyos diagnózisokat villant föl. A hidak alatt alvástól, a kurvák sorsáig vagy a politika minősítéséig. Semmit sem részletez, de az összkép ütős. Itt még a divatüzletek kirakati kínálatának változása is társadalmi jelzés, és