Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2023 / 5. szám - Tóth László: Mozgó világ (Széljegyzetek – elszelelt esztendőkhöz – 1970-es évek)

29

mely „rokonságba hozható az egzisztencialisták »szorongásával«”, miként ugyanígy Tőzsér „magánykategóriája” is. Etc., etc. A gond csak az, hogy most én gárgyultam meg teljesen, vagy Tibor bátyánk? Őrület, miket kevert bele az agyába az eszme s a pillanatnyilag politikailag annál is fontosabb pártosság és konszolidáció?! Most már csak azt nem tudom, hogy várjam-e írásának második részét a jövő héten, vagy ne várjam? S jobban teszem, ha kezembe se veszem a VÚSz

ama lapszámát majd? (1972. január 14., péntek)

Konszolidáció 2. Mégis kezembe vettem. Már puszta mazochizmusból is. Mellesleg Bábi, az elvek harcos katonája, az egyetlen igazság és az erkölcs bajnoka arról az alapvető újságírói alapszabályról feledkezik meg csupán, hogy ha valakivel vitája támad, vitacikkét ugyanabban a lapban jelentesse meg, ahol az általa kifogásolt írás napvilágot látott, és ellenvéleménye lehetőleg ne legyen hosszabb annál. Mert most itt egy alig ezerpéldányos szakfolyóirattal, irodalmi lappal a nagyhatalmú kommunista párt napilapjának majd százezer példányos vasárnapi kiadása áll szemben, ráadásul két egymást követő héten is, miközben az egyértelműen ledorongoló vitacikk összterjedelme is jócskán meghaladja az általa kifogásolt írást (recenziót). Tibor bátyánk ugyanekkor egy elég körmönfont és Zalabaival tisztességtelen megoldást választott kifogásai elősorolásához. A kritikusunk által kiemelt és értelmezett verssorainkról, versrészleteinkről, verseinkről ugyanis Bábi nem azt bizonyítja, hogy azok rosszak és miért azok, hanem azt, hogy azok miért nem amiatt jók, amiért Zalabai állítja, hanem ellenkezőleg, elvi-politikai-világszemléleti szempontból miért tévesek Zsiga nézetei és érvelései. Magyarán, Keszeli Feri vagy Mikola Anikó magányérzetének miért nincs semmi köze az átkos nyugati filozófiák és az egzisztencializmus ontologikus magányához, s az miért csak költőink teljesen érthető és természetes lakásproblémáinak és magánéleti válságainak, házasságuk felbomlása utáni egyedülmaradásának a kifejeződése. És hát teljesen egyértelmű Tibor bátyánk szerint, hogy például Keszeli Ferenc „»semmibe futó bordó szőnyegei« nem a filozófiai semmibe futnak, hanem a lakástalanul, kávéházakban ődöngő legényember és költő elpazarolt mindennapjainak értelmetlenségébe”. Azaz, sőt, ráadásul, mi több (stb.) „a Keszeli-féle semmi nem az, »ami nincs«, vagy »ahol szeretne lenni«”, „épp az ellenkezője

[kiemelés tőlem], ahol nem szeretne lenni, mert rátalált igazi szerelmére”. Egész egyszerűen, Zalabait szerinte semmi sem igazolja, mindent félreért és félremagyaráz, s egyértelműen holmi destruktív nyugati filozófiák káros befolyása alá került, és ezeket próbálja ártalmas módon ráhúzni egész nemzedékünkre. S indokolhatatlan módon mentegeti nálam egyszerű „eltévelyedéseim”, groteszknek nevezi „félresikerült