Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 5. szám - Pásztor Andrea: Black out; Dögkút
16 Pisti mozdul előbb, elhessenti a fejére szálló metálzöld döglegyeket. Marcin is mászkálnak, de ő úgy csinál, mintha nem zavarnák. Nem akarja, hogy a bátyja gyávának gondolja, és fél, ha megmozdul, könnyen beleesik a tetemekkel púposra halmozott gödörbe. – Na, mit látsz? – kérdezi a nagyobb a kisebbet, hogy a megmozdulásának más okot keressen. Marci hátralép, nem válaszol. Érzi ő is, hogy valójában nem is ezt várja a testvére. – Dögkút. Idehoznak minden döglött állatot, amivel már nem tudnak mit kezdeni. Lehet, hogy egykor fontosak is voltak. Látod, nemcsak haszonállat van itt – folytatja Pisti –, hanem kutya, macska... szerintem még tengerimalac is. Ezen mindketten nevetni kezdenek, és ettől Marci már majdnem meri kérni testvérét, hogy menjenek el innen. Aztán mégiscsak a sötétedésre hivatkozik. Hogy amiatt kellene indulni. Pisti bólint, miközben az arckifejezése teljesen megváltozik. Megfogja a biciklit, amit azelőtt, néhány méterre egy vékony törzsű akácfához állított. Az öccse felmászik a vázra, Pisti is felpattan, és miközben hazafelé gurulnak, le a domboldalon, azon gondolkodik, milyen igazságtalan, hogy nem élhet ő is itt. Nem a dögkút miatt, de azért is. Hogy neki ez már nem az otthona, ő itt csak egy turista, legjobb esetben is csak egy idegenvezető, aki dolga végeztével haza kell hogy térjen. Hetek telnek el, hogy Pisti nem jön. Marci eleinte nem kérdez, csak magában furcsállja a dolgot. Ahogy újabb és újabb hetek is eltelnek, az apjától érdeklődik, hol lehet, miért nem jön hozzájuk a testvére. Az apja rendszerint kitér a válasz elől. Egyszer azt mondja, hogy beteg, másszor, hogy biztosan tanulnia kell. De Marci aggodalma nem nyugszik. Titokban telefonál. Pisti anyja veszi fel a telefont. Csókolom, a Pisti miért nem jön már hozzám, kérdezné, de amint bemutatkozik, Pisti anyja határozott és lesajnáló hangon csak annyit mond, a fia nem akar beszélni sem vele, sem a családjával. Nem megy többet hozzájuk. – Ne keresd! – aztán bontja a vonalat. Marci nem teszi le kezéből a készüléket. Néhány percig hallgatja a zúgást, aztán leejti a kagylót, nem gondolva rá, hova esik. Kirohan a házból, megfogja a bicikli kormányát, ami most a fehérre meszelt ház oldalához van támasztva. Kivágja a kaput, felpattan a kerékpárra. A lábfeje néha megcsúszik a pedálon, az ülepe minden újabb hajtásnál hozzáér a vázhoz, mert állva tekeri egészen a dögkútig. Ott letámasztja ugyanahhoz az akácfához, ahova legutóbb a bátyjával tették. Sajog az altája, feszül a combjában és a vádlijában az izom. Remegő lábakkal görnyed a dögkút megrepedezett betonperemén. Most nem húzza ki magát. Leguggol. Azon gondolkodik, hogy fejest ugrik, bele a már haszontalan állatok temetőjébe. De nem teszi meg. Fél. Odamegy a biciklihez, a vázánál fogva két kézzel felemeli, és belehajítja a kútba. A bűzös maszlag az arcába csattan.
