Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 4. szám - Kőrössi P. József: Hetven, hetvenegy (elbeszélések)
18 zakatolását nem képesek túlharsogni. Napraforgómagot ropogtatok. Valaki rám szól, hogy ez nem stadioni lelátó és nem park. – Megfeledkeztem – mondom bocsánat kérően. De már nem is törődnek velem. A terem bal oldalán, mellmagasságig elkerítve az öltözőkabinok, jobboldalt a ruhatár. – 195, hátul, balra – kiáltom be fogasom számát és helyét. Az öreg, fizikai munkára már alkalmatlan, csikkel a szája sarkában még egyszer megkérdezi. Aztán eltűnik a ruhák között. Közben félmeztelen és meztelen testek szaladnak el mellettem a fürdő felé. Vasporos, fekete, erős férfiak. Ha véznák, akkor is. Petyhedt testét némelyikük koszos törülközővel takarja. Arcuk edzett, és most vidám. Ma szombat, holnap munkaszünet. Nem csak ezért. A fürdő ajtaját mintha megkéselte volna valaki. Akkorák rajta a rések, némelyiken a belső salétrompenészes fal is kikandikál. Alattunk a földszinten a női öltöző. Kedden és pénteken feljárnak hozzánk fürödni. Ezért. A lépcsőn lefelé, még a műhelyajtó előtt rágyújtok. Hét perc van munkakezdésig. Lédához osztom be magam. Így tervezem. Adél, a darus lány nem hallott Lédáról. Mikor bemutattam neki a Nagyasszonyt, a neve is megtetszett neki. Fent ül a székben, mikor odaérek. – Ma unatkozni fogunk. – Igyekszik túlkiabálni a gépeket. Intek neki köszönésképpen, s mikor a cigarettám után érdeklődik, megmutatom neki a csomagot. Sima, borzalmas, olcsó dohány. Az első slukk megköhögteti. Aztán nevetni szokott. Egyszer véletlenül én is meglestem Lédát a fürdőben. Melle, mint az íj húrja, egyszerre rugalmasnak és feszesnek tűnt. Elringatónak, mint az orgona sípja, amikor megszakítás nélkül tartod a billentyűin a kezed. Pontosan háromkor kezdünk. Szinte gombnyomásra. A csiga kileng, ingázik a kötél. A fejem megtelik vasporral és fémforgáccsal. – Ma pénzért dolgozunk – kiáltja Léda menet közben, egészen közel hozzám, a fejem fölött. Eszembe juttatja, hogy itt fizetnek is. Elsősorban ezért dolgozunk. Anyagmozgató segédmunkás vagyok egy szerszámgépgyár előkészítő részlegén. Itt fúrják, faragják a vasat, a különböző szerszámalkatrészeket. Koszos fémasztalokon összeállítják az ezt megelőző munkafázisokat. A pénzt meg sem számolom, úgy teszem zsebre, nehogy valaki is meglássa rejtekhelyét és megkísértse az ördög, amelynek mindenkori jelenlétéről apám tájékoztat rendszeresen. Ez az első fizetésem. Tele vagyok előítéletekkel. Most először vagyok munkás. Félek tőlük. A munkatársaimtól. Később, mikor Léda előtt megszámolom, és ő jóízűen nevet aggodalmaskodásom miatt, a fiókomhoz megyek, kiemelem a borítékot, s hogy mindenki jól lássa, hanyagul, csak úgy, tüntetőleg visszadobom az uzsonnám mellé. Le se lakatolom. Léda ismét nevet. Ez most már sértő. Nincs mit tennem. Háromhetes újonc vagyok, és rajta kívül még senkivel sem váltottam a
