Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 3. szám - Lakatos-Fleisz Katalin: „Az élet legősibb princípiuma színészi” (Szentkuthy Miklós: Szent Orpheusz breviáriuma I. Széljegyzetek Casanovához)
83 tatkozik, az a szerelem. Amíg a természeti szép megmaradhat a dekoratív, gyönyörködtető, de mindennapi világunkon végső soron kívül álló birodalomként, a művészeti szép viszont könnyen talál fogalmi keretet, amin belül harmóniába olvad személyiségünkkel, a szerelem nem ilyen. A filozófiai esztétika vaskos kötetekben írja le, mi történik a műélvezet során, hogyan vezet el a létezés egy magasabb fokára, a szerelem nyelve a szabatos, fogalmi leírás alól kivonja magát. Aki szerelembe keveredett, azt veszi észre, hogy otthonos, a dolgokat biztonságosan rendszerező nyelve összezavarodik, a szerelem nyelvének új alakzatai minden rend-szerűség híján, a pillanatnyiság logikáját szem előtt tartva bukkannak fel.4 Nem véletlen, hogy Kierkegaard is a szerelem, a csábítás birodalmán belül beszél az esztétikai stádium jelenvalóságáról (Mozart Don Juanja, Egy csábító naplója ). A Mozart Don Juanja című nagyesszéjében ráadásul az érzéki zsenialitást a zenében találja fel, a zene még szavakat megelőző mégis mondásában. Szentkuthy könyvében a szerelem működtetője Casanova, tehát még csak nem is a szerelemről van itt szó, hanem egy bizonyos Casanova-szerelemről, amiben a nő a hódítás, és az a köré fonódó szellemi energia letéteményese. Ez a legerőteljesebben esztétikai valami, mert a szerelemnek a házasságba, vagy az elköteleződésben nyugvópontot találó formája már etikai lépés lenne. Az esztétikai letéteményese a nő, az etikai egy bizonyos nő. Ha az esztétikai egy végső pontjára akarunk eljutni, akkor az már nem is a szerelem, hanem a csábítás egyoldalú, aránytalan kapcsolata. A csábító oldaláról az esztétikai hatások felkeltése, az elcsábított oldaláról a hatásoknak való öntudatlan magaátengedés. Mindkét részről élvezet viszont, amely élvezet a pillanatnyiságnak alárendelt. (Megint egy Szentkuthy‒ Kierkegaard-kapcsolat.) Még valami, amely esztétikai-etikai megkülönböztetését indokolttá teszi számunkra. Még mindenféle filozófiai stúdiumok előtt, az olvasó érzi, hogy ez a két terület, ha nem épp ugyanezekkel a szavakkal – az esztétikait nevezhetjük még erotikusnak, vágyszerűnek, gyönyörelvnek – a különválás felé igyekeznek. Kierkegaard számára is lényeges, hogy a két stádiumot külön kell választani. Úgy látszik, mintha a kettő nem férne meg egymással, habár Kierkegaard lehetővé teszi az átmenetet. Mi rejlik e különválasztás mögött? Ha megnézzük, az európai gondolkodás történetében a szerelemről, vágyról szóló eszmefuttatások meglehetősen széttartó viszonyt formálnak. A görög kultúrában a szép és a jó még nem válik el egymástól, többek között Platón Arisztophanész mítoszában, Szókratész szájába adott Diotima-beszédben a szerelem a jóra való vágyakozás letéteményese is egyben. Augustinus, Aquinói Szent ▼ 4 Lásd: Roland Barthes: Egy szerelemnyelv töredékei (ford. Albert Sándor), Atlantisz, Bp., 2016.
