Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 3. szám - Jónás Tamás: Kívülálló (regényrészlet)
46 ezt titkolni Bence előtt is, ettől tettem függővé, rábízhatom-e a későbbiekben. Egyedül talán nem tudta volna, de Kata jelenlétében megbízhatónak bizonyult. Bence kedvelte őket. Amikor melléjük ültem, Lehó azért bennfentes mosollyal fogadott, de egy pillanattal később már komoly arcot vágott, és a tengerre meredt. – Azok a kis szigetek lakatlanok, holnap ki is megyünk az egyikre. – Jó – válaszolt Bence elegáns tömörséggel, de kipirult arcán láttam, hogy őszintén örül, izgatták fantáziáját a lakatlan szigetek. – Ő Tilda – mutattam be fiamnak a szerelmemet, és ő a hangomból rögtön megsejtett valamit, mert a kezét nyújtotta, és hangosan, jól érthetően mondta a nevét. A huszonkét éves lány kikerekedett szemmel nézett rám, de azért kezet ráztak. – Ugye, sejt mindent? – suttogott oda hozzám később Tilda, ügyelt rá, hogy ne mellém üljön, az asztalunk másik végén foglalt helyet. – Igen – látta már az apját ilyennek, akartam hozzátenni, de felesleges fájdalmakat nem akartam okozni. – Ő az első gyerek, aki nem kérdez rá a rasztahajamra – szólt elismerőleg Lehó. Bólogattam, több aggodalommal, mint büszkeséggel. A kempingben meglepődve vettem észre, hogy velünk van Lehó végtelenül szelíd, termetes, loboncos életmentő kutyája is, Kund. Másnap valóban kicsónakáztunk egy közeli szigetre. A háton hordozható, hatalmas mobil szpíkerünket kiraktuk a sziget végében álló, lebotonozott sziklacsúcsra, és Son Kite-ot hallgattunk, a másfél órás tokiói koncertjüket. Lehunyt szemmel táncoltunk, megfelelő mennyiségű fűvel érzékenyítve. Bence közben tobozokat gyűjtött a szigeten, megfuttatta Kundot. Fél óra múlva abbahagytam a táncot, hogy Bence után nézzek, de ott ült mellettünk, szélesen mosolygott, mellette lihegve feküdt a kutya. – Min mosolyogsz? – Nézz hátra! Előttünk 25-30 hajó állt, körbevették a szigetet, és a változatos fedélzeteken velünk együtt táncoltak ismeretlenek, barátságosan és kissé kapatosan integettek a naplementében. A víz messzire vitte a zene hangjait, és távolról is odacsalogatta az embereket. Vizsgáltam Bence jókedvét, és megértettem, hogy ezt Julival biztosan elhibáztuk, elszigeteltük őt a szeretetünkkel, nagyobb társaságokra lett volna már szüksége. Sajnos azt is meg kellett értenem, hogy a házasságomnak rég vége. Mindannyian kinőttük. Sorvasztó aggodalom lett rajtam úrrá a kisebbik fiam miatt. Esélyeiben hátráltatni akárkit, ez az egyetlen valódi bűn, segíteni benne az egyetlen erény, okoskodtam, mert sírni nem szabadott. Megfogadtam, hogy többé nem lesz gyerekem. Két nap múlva már barbár örömmel élveztem bele Tildába a
