Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 3. szám - Rigó Róbert: Egy betiltott antológiáról (Ifjúság királya, szerkesztette: Pintér Lajos)
22 korszak ábrázolásába a szegénylegény-versek és a plebejus lázadás versei kerültek. Végül a negyedik részbe a „legteljesebbnek ítélt emberséget, az emberré válási korszakot, a valóság forradalmiságának ábrázolását” bemutató verseket válogatott. Ez jelentette az antológia filozófiai hátterét. Pintér Lajos a levele végén részletesen reagált a szerkesztői levélben konkrétan kifogásolt két vers védelme érdekében. Az egyik ilyen Sinka István Pusztaszer meg szállása című verse, a másik Reményik Sándor Imádság című lírája. Megállapítja, hogy a kiadó levelében azzal „kívánja jelezni teljes hozzánemértésemet és azzal kívánja aláásni komolyságomat és felelősségtudatomat, hogy fölvettem a kötetbe Sinka István” említett versét. Rögzítette, hogy a szerkesztőségben félreértették ezt a verset, mert ez nem a kereszténységről és Vata pogányságáról szól, hanem a két világháború közötti népi irodalom plebejus forradalmiságáról és az azt szimbolizáló Dózsa Györgyről, majd visszautasította a Reményik Sándor versével kapcsolatos kritikát is. Végül megjegyezte, hogy a kiadó döntését elfogadja, de a kézirat elbírálását vitatja, kérte annak visszajuttatását, egyben jelezte, hogy munkadíjra nem tart igényt, és a hétezer forint előleget is visszafizeti. Az ügy hátterében az állhatott, hogy az 1980-as évek elején szigorítottak a pártállami cenzúrán. Haraszti Miklóst a Darabbér című szociográfiája miatt ala posan meghurcolták, 1973-ban perbe fogták, majd felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a példastatuálás egy ideig hatásos maradt. Az 1970-es évek végén azonban egyre többen léptek túl az ötvenes évek végén megkötött kompromisszumon, és írtak a hatalom számára „tiltott” kategóriába tartott témákról, elsősorban 1956-ról. „A hatalom ettől kezdve szinte minden évben fellépett valaki vagy valami ellen, miközben a kimondhatóság keretei egyre tágultak, és a tabuk köre egyre szűkült.”4 Megállapíthatjuk, hogy a kiadónak – levele indoklása alapján – elsősorban a két kifogásolt költővel kapcsolatosan lehetett ellenérzése. Sinka István, aki ridegpásztorként, nagyon nyomorúságos körülmények közül származott, a két világháború között a „jobboldali” népi írókhoz tartozott, majd a kommunista berendezkedés „fajvédő” múltja miatt 1948 után háttérbe szorította, köteteit betiltotta,5 és csak a hatvanas évek elejétől engedték újra publikálni, de a megítélése továbbra is ellentmondásos maradt, mert nem tartozott a Kádár-rendszer mellé ▼ 4 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Harmadik, javított és bővített kiadás. Osiris Kiadó, Budapest, 2001., 501. 5 A könyvek cenzúrája már az 530/1945. ME sz. rendelet alapján elkezdődött, majd a kormányrendelet végrehajtásáról szóló 1330/1945. ME sz. rendelet felállított egy bizottságot, mely mintegy kétszáz, fasisztának és szovjetellenesnek minősített könyvcímet gyűjtött össze. A tiltott és bezúzásra ítélt művek között megjelentek azok a szerzők, akik kritizálták a Szovjetuniót vagy a szocializmust, ekkor tiltották be Sinka István műveit is. Horváth Attila: A cenzúra működési mechanizmusa Magyarországon a szovjet típusú diktatúra időszakában. In Paál Vince (szerk.): Magyar sajtószabadság és -szabályozás 1914–1989. Médiatudományi Intézet, Budapest, 2013. 80–98., 82.
