Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Margócsy István: Petőfi ars poeticái
27 („ha varázskezeik / Érintik a lant idegét, / Mint isten igéje, világot / Alkotnak az ember elé” – Homér és Oszián ; „ Hanem a legfelső / Csillagzaton terem, / S ott, hol már meg szűnik / Az isten világa, / Uj világot alkot / Mindenhatósága” – Képzetem ), a világot képes tökéletesen átalakítani („Amely föld pusztulóban, / Haldoklófélben van, ... / Az a költő könnyhullatásitul / S mosolygásától ujra fölvirul” – Adorján Boldizsárhoz ), s amit megteremt, az megismétli vagy felülírja akár az isteniséget is („Képzetemben min den hangja / Egy-egy isten-álmat költ” – Szerelemnek rózsafája... ); de minden esetben érvényes az a tétel, miszerint a költő szavaiban isten (Isten?) titkai fogalmazódnak újra („Szent a költő lantja. / A föld működését / Csillagtáborából / Őrszemekkel néző / Isten adománya; / Ő beszél a rezgő / Húrok énekében, / Majd vigasztalólag, / Majd pedig fenyítve” – Vachott Sándorhoz ). A költőnek és a költészetnek csodateremtése össze kapcsolódik a költő különleges képességeivel, szinte antropológiai másságával, amit isten által való kiválasztottsága garantál (már a nagyon korai Én című vers is azt sugallja, hogy a költő keblébe „égi kéz lövellt lángokat” ; de egészében e szemléletre épül Az apostol című nagy poéma is): a költő olyan dolgokat lát és mond, amelyek nek felleplezése másnak számára nem adatott meg: a költő titkokat lát („Érti még / Ama szellem- / Hangok / Rejtelmét, / De nem szólhat / Róla, / Ne kérdezd... / Elfelejti, / Mire / Fölébred” – Az éj ), s isteni üzenetet közvetít azoknak számára, akiket, mivel nem költők, s nincsenek beavatva a titkokba, gyarló embereknek tekint ( A magyar politikusokhoz). Sőt: e fantasztikus kiválasztottság oly határtalanná tud nőni, hogy a költő a maga számára a fizikai halhatatlanságot is elképzelhetőnek tartja, ugyanis a költészet ereje (vagy kegyelme?) nem engedheti meghalni; a Bizony mondom, hogy győz most magyar... kezdetű vers egyértelműen azt jósolja, hogy ő nem képes meg halni: „Tudom, hogy a golyó nekem nem vét, / Tudom, hogy a sors őriz engemet, / Hogy engemet megölni nem lehet, / Mert én leszek, nekem kell lenni, ki ... Megéneklem majd diadalmadat, / Szabadság...” E csodálatos teremtőképességnek isteni jellege azonban azt is eredményezi, hogy a megteremtett új világ szembe is állíttatik a „normális” emberi világgal – a költészet valahol máshol működik és hat, nem pedig az ismert világban. E szemlélet ott rejlik pl. az Arany Jánoshoz írt versben is, ahol a „puszták harangjára” emlékeztető költészet azért tud működni, mert „a világ zaja nem zavarja” – tehát nem a világban hangzik fel, hanem rajta kívül; de alighanem ez eredményezi azt a frivol, de mégis komolyan vett állásfoglalást is, hogy a költőnek a társadalom konvencióival szemben , azaz a társadalmon kívül kell tevékenységét kifejteni („O nem, nem! engem a rendes élet / Időnek előtte megölne, tudom; / Költő vagyok, költőileg kell / Végigrohannom az életuton!” – Javulási szándék ). E mindenhatósággal azonban radikálisan szembeállíttatik a költészetnek a tetthez való viszonya: Petőfi számtalanszor leírta azt is, hogy a költészetet mintegy előfoknak tekinti a társadalmi cselekvés és harc érdekében (ahogy a Forradalom című versben olvassuk: „dalom / Viharodnak előjele, forradalom !”), s bár igen sok ver sében azt hirdeti, hogy verseinek mintegy buzdító és erjesztő hatása lenne a nagy
