Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Margócsy István: Petőfi ars poeticái
28 társadalmi küzdelemben (ilyen tulajdonképpen A XIX. század költőiben bemuta tott, bár a költészetet illetően részletesen ki nem fejtett programja; de ezt hirdeti a Csalogányok és pacsirták c. nagy verse is: „ Tiéd minden dal, minden hang, / Melyet kezemben ád a lant ... Én tégedet / köszöntelek, / Te a beteg / Emberiségnek orvosa, jövendő!”), még többször írja azt is, hogy a költészet kevesebb , mint a tett , amire pedig a világnak szüksége lenne („S eddig csak írtam, hol van még a tett ?” – Újonnan vissza jött a régi baj...), s a verseknél szebb , tehát értékesebb a hősi szerepvállalás, a harci helytállás. Már a Sors, nyiss nekem tért... című egyéni életprogramot vázoló vers is azt hirdeti: „hadd tehessek / Az emberiségért valamit! ... Oh vajha nemcsak üres beszéd del, / De tettel mondhatnám el ezt !”, amiből úgy látszik, e tettvágy szemszögéből akár a költészet is „üres beszédnek” minősülhet, de ugyanígy szól a Ha férfi vagy, légy férfi... nagy etikai példabeszéde is: „ Ha férfi vagy, légy férfi, / S ne szád hirdesse ezt, / Minden Demosthenesnél / Szebben beszél a tett”; összefoglalóan pedig a Rongyos vitézek mondja ki azt, hogy a verseknek, ha van értékük, akkor az abban áll, hogy tettleg állnak a harcban (addig, amíg a nyílt harc ki nem törik), s a verseknek így szerepe csak a tettek előkészítése vagy pótlása lenne, akár annak feltételezésével együtt, hogy a versek is, akár a katonák, elhullhatnak a harcban: „Nem cseng a kard, nem dörg az ágyú, / A rozsda-álom lepte meg; / De tart a harc... a kard s az ágyú / Helyett most eszmék küzdenek. // Ott állok én is a csatában / Katonáid közt, századom! / Csatázok verseimmel... egy-egy / Harcos legény minden dalom” ... S nem kérdem én, hogy költemé nyim / Túlélnek-e majd engemet? / Ha el kell esniök talán e / Csatában: ám hadd essenek” (hogy a csatában elesett vers vízióját hogyan lehetne felfejteni, rejtve marad). S mindennek legnyíltabb megfogalmazása a radikálisan költészetellenesre sikeredett, túlzásokban gazdag Legszebb versem című költeményében olvasható („ Sok verset írtam én már össze, / S nem mindenik haszontalan; / De amely hírem megszerezze, / A legszebb vers még hátra van. // Legszebb lesz az, ha majdan Béccsel / Hazám bosszúja szembeszáll, / S én villogó kardom hegyével / Száz szívbe ezt írom: halál!”), de máshol is előfordul: Az év végén c. igen szép elégiában azt írja: „ A hadistenhez szegődtem, / Annak népéhez megyek; / Esztendőre hallgat a dal, / Vagy ha írok, véres karddal / Írok költeményeket”; máshol, A gyáva faj... kezdetű versben: „ S én vérbe mártott lantomat majd / Véres kezekkel pengetem!” (ezeknek kapcsán persze felmerülhet a kérdés: ezek szerint a harci hőstettnek esztétikai értéke is lenne?), s ez a szemlélet vezet odáig, hogy az Akasszátok fel a királyokat! végkövetkeztetéseként a költő a társadalmi problémának megoldása érdekében kész arra is, hogy eldobja a lantját – s akár a hóhér szerepét is elvállalja. Ugyanakkor ennek az aktivitást preferáló tett-esztétikának megtalálható az ellentettje is: Petőfi hasonló gyakorisággal említi elsődlegesként a költészetnek mulattató, vigasztaló hatását és funkcióját, amely éppen a buzdítással, az aktivizálással szemben hat: a költészet e szerint arra (is?) szolgál, hogy a világ okozta fájdalmakkal szemben panaceaként, gyógyító vigaszként hasson. Az Arany Jánoshoz
