Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 2. szám - Juhász Attila: Párhuzamok és összeillesztések (Géczi János: Judith, avagy a baltás gyilkos felesége)
97 mélylelki feldolgozására” (lappangó anyai örökség?) „képekké meg szavakká transzponálás” által, „nehogy fixálja negatív gondolatait” (237.). Egyaránt kötődik Ajaz és Judith egyéni és közös élettörténetéhez, vagyis az apai és anyai belső történeti szálakhoz is Esze figurája. A mozaikszó-neve alapján jól beazonosítható valós irodalmár kritikusan szemlélt szereplő mind személyiségét, mind alkotói tevékenységét tekintve. Szerepeltetése révén nemcsak kis Ajaznak nyílik módja alapvető tájékozódásra az anya elválásuk utáni életéről, hanem szerzőnknek is arra, hogy képbe helyezze a kortárs költő munkásságát, illetve nemzedékazonos egykori közösségük (JAK) helyét és szerepét, tágabban a világ 68-as nemzedékének lázadó megmozdulásait, a rendszerváltás időszakának magyar irodalmi közéletét, illetve az avantgárd művészlélek párhuzamaként a Zakó néven bemutatott figurát mint deviáns alkotót. Utóbbi révén érdemes arra is utalni, hogy Géczi érdeklődése a Vadnarancsok óta is töretlen a kisebbségbe, margóra szorultak, a társadalomból kivetettek iránt, ami itt többoldalúan megmutatkozik a kaukázusi-azeri történeti szál elemeiben is. A Judith-féle anyai történeti szál kevésbé dinamikus és eseménygazdag, s az itt újonnan belépő szereplők funkciója is elmarad a másik szál érintettjeiétől. A névtelen „háromfülű” fiatalember szülőfelkutató segítségkérése kapcsán tűnik kis Ajazzal párhuzamos motivációjú karakternek; édesanyjának, Amaryllának részletesen felderített története pedig apropót szolgáltat újabb korrajzos adalékok megjelenítéséhez (talán túlzott terjedelemben). Nem tűnik igazán motiváltnak a Gólya nevű, kissé misztikus ázsiai nőalak, jósdai vendég beemelése sem, érdekessé teszi viszont, hogy ő jövendöl Judith számára (éppen fia érkezését), s hogy súlytalan tenyerében nincsenek vonalak. Judith szakmabeli régi szereplőtársai – Marymari és Törp papa – jóval szerényebb mértékű jelenlétre kapnak lehetőséget, de ők mindhárman továbbra is a személyiségelemzés, az önidentitás folyamatos, elkötelezett kutatói, Géczi pszichológiai érdeklődésének közvetítői. Bizonyára az is szerzői többletfigyelemből fakadó sajátosság, hogy a szexualitás rendkívül gyakran, és minden szereplővel kapcsolatban, sőt azon túl is szóba kerül. A kamaszok történetében érthető ennek hangsúlyossága; sajátos – Örkénytől is ismerhető – problematikát érint az idős, beteg Törp papa vitalitása kapcsán; érdekes – anekdotikus – etnográfiai (sőt irodalomtörténeti) ismeretterjesztés részét képezi a humánetológiát is kutató szerző részéről, de teljesen motiválatlannak tűnik a maga nyers részletességével, pl. a hazaköltözött Jerma és szomszédja nemi életéről beszélve. Elképesztően széles egyébként az a kultúrtörténeti ismeretanyag, amit a regény magába sűrít a Negro cukorka eredetétől a csipkekészítés módszerein át a zsinagógaépítészetig vagy a klímaváltozásig, s amit a lehető legközvetlenebb nyíltsággal kritikus jelenkorelemzőként a politikáról, a korrupcióról, a sajtó működéséről, a megosztó hatalomgyakorlásról, a jogi anomáliákról mond el.
