Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 2. szám - Juhász Attila: Párhuzamok és összeillesztések (Géczi János: Judith, avagy a baltás gyilkos felesége)
98 Erősen személyes vonatkozást mutat az is, hogy többször szóba hozza a plakátok, tépett falragaszok korfeltáró látenciáját, így közvetve a dekollázs-metodika művészi ars poeticáját is (a borítón és a fülön tépett plakát látható, valószínűleg a szerző sajátja). A plakátok rétegzettségének vizsgálata egyébként tekinthető a tenyérvonal-vizsgálat párhuzamának is, hiszen mindkettő a múlt feltárásának valamely módszerét jeleníti meg. Gazdag bölcseleti tartalom is jellemzi a regényt, bár hosszabb filozofikus eszmefuttatások nincsenek benne. Az idő- és valóságszemlélet már említett vonatkozásain túl például a személyiség- és identitásbölcselet visszatérő eleme a nevekkel kapcsolatos etnikai, etimológiai megjegyzések beépítése (ld. Talán, Karl kilétére és a muszlim keresztnévadásra vonatkozóan), illetve ezzel összefüggésben a megnevezhetőség, a nyelvi kifejezőképesség többször felhozott – ars poeticus érintettséggel is rendelkező – problematikája (ld. pl. kis Ajaz dilemmáját a megnevezhetőségről – 97.; Ajaz fejtegetését a túl képies magyar nyelvhasználatról – 139.; egy 13 éves lány fejtegetését a szavak közti, el nem mondható szavakról – 273.). Az Ányecskától ismert lassúnézés-technika ellentétpárhuzamaként említhető az emlékezetről dialogizáló Jerma azon nézete, miszerint „a van-t és a volt-ot nem fal választja el egymástól”, más szóval „az igeidők átcsúsznak egymásba”. Az időszemléleti bölcseleti mozaik továbbépülését eredményezi, amikor Judith 10 másodperces látványélményét a realitáson túli totalitással eleveníti meg a tudatát térképező, az elbeszélhetőséghez szavakat kölcsönző szerző mintegy hétoldalnyi szöveggé transzformálva azt, majd később ugyanezt magával a rendkívüli valóságérzékelés definitív leírásával is megkísérli, immár Judithnak adva vissza a nyelvi megformálás jogát (ld. 34., 40. fejezet). Az érzékelés rendkívüliségét adja vissza az is, amikor a narrátor verbalizálja kis Ajaz, illetve Judith mindenségélményét (ld. 270, 299.; 283.). Bölcseleti szentenciával ér fel, amikor Géczi kimondatja Ajaz mentorával (Dromov tábornok) annak igényét, hogy sarkalatosabb és árnyaltabb igazságra van szükség annál, mint hogy „egyetlen eszmerendszer sem képes a saját korán túli időkre útmutatást adni, az univerzális megoldások éppen a dialektikus gondolkodás eljárásai miatt lehetetlenek” (262.). Nemcsak a szerteágazó filozofikusság és ismeretanyag megléte, hanem például Ajaz gyakorlatias nyelvszemléletre nevelésének fia mondandójára is kiható elvének érvényesülése, Judith és Marymari korábbiakhoz hű nyersebb, vagy a sokat monologizáló kis Ajaz – végül is az ő hangján megszólaló anya – történetmesélésre koncentráló, keresetlenebb beszédmódja eredményezi, hogy a regény jóval kevesebb líraiságot adaptál stílusregiszterébe, mint az előző kötet. Géczi azonban az árnyalt érzékletesség, hangulatrajz, gesztuslélektani analízis nagymestere most is, melyben legfőbb nyelvi eszköze a szerkesztés terén is meghatározó halmozás, mellérendelés (pl. „Aztán újból felkelek, az elmondhatóság határán kavargó érzések között – mivel ebben a katyvaszban, amelyet érzésnek szükséges nevezni, ott a
