Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Fried István: Petőfi Sándor: „nemzeti költő” „nemzeti költészete”
21 an megnevezett, és ami a Kerényi Ferenc által kiemelt „ember és polgár”20 dilemma révén elvek, életvezetés, korérzület, távlatba helyeződés, illetőleg kiválasztottság, elhivatottság, vállalt kötelezettség feszültségeiben, problematizált kiegyenlítődési változataiban költészetté váltódik át. Az idevonatkoztatható korábbi ajánlatok, helyzetek és magatartásminták nemegyszer feszülő, máskor összebékített kérdéseit illeti (emberbarát vagy hazafi, Pest-Buda tája és az emberiség, mint haza, haza és haladás, a haza s emberiség mint legszentebb vallás), Petőfinél semmiképpen nem összeegyeztetéssel tömörül határozott világnézetté, hanem egy alig huszonegy évesen végiggondolt, mérlegelt költészetközpontú univerzalitás egymásra rétegződéseként. A Javulási szándék (eljátszott) önmegszólító versnek indul, látszatér veléssel írja körül a „polgári” létezés csábító ajánlatait, hogy indulatos zárással ne egy átlagromantika tettkultuszával feleljen arra, a nyugalmas élet csak bizonyos nézőpontból a „javulás” jelződése. Hiszen amit választ, nem a „javulás” ellentéte, egyáltalában az effajta javulás gondolata kizáratik az életrendből. Ez az, ami alapjául szolgálhat annak a személyiségnek, akit Petőfi Sándorként támad és ismer el a világ, aki, mint volt róla szó, Eötvös József érvényes kifejezésével valóban „nemzeti költő”.21 Engem a rendes élet Időnek előtte megölne, tudom. Költő vagyok, költőileg kell Végigrohannom az életuton. A „költőileg” (dichterisch) lakozás hölderlini álma Petőfi romantikus „valósága”. Olyan értelemben, amely a tizenkilencedik századiság feltételrendszerét maradéktalanul beváltja. Úgy nemzeti, ahogy nemzeti poézist dolgoznak ki a kortárs szlovák, szlovén, szerb, horvát költők; ahogy majd költészettanában a palackba zárt üzenet küldője, Alfred de Vigny veszendő hajósa hazájába reméli eljuttatni felismeréseit, tudását, magába ölelvén a tenger–életút egymásra látás tapasztalatát, s amiként az önmagát Párizsba száműző Heine „téli regéjét” (Wintermärchen) szülőföldjéről szülőföldjének szenteli. A költőileg magában rejti a korszerű költészet hez méltót, a felelősséget a költészetért, amelynek sokhúrúsága akár a Dalaim ból kiolvasható volna. Amely „nemzeti költő”-i szerep nem több, de nem is kevesebb, mint a költő nem szerepként felfogható magatartása. A Minek nevezzelek remeklé sét a pályatárs–szerkesztő, Pálffy Albert a Márczius Tizenötödike 1848, június 26-i számában emígy kommentálta: „Szárazon és hidegen mondjuk el véleményünket a mű felett. Az európai irodalom évek óta ennél kedvesebbet és gyöngédebbet ▼ 20 A 2. sz. jegyzetben i. m., 275. Kerényi Rousseau-ra és Csokonaira hivatkozik előzményeként. A problémára a monográfia több ízben is visszatér. 21 Ennek egy változata Janko Král’-nál: Hlásnik Národa, A nemzet hírnöke. A 14. sz. jegyzetben i. m.
