Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Fried István: Petőfi Sándor: „nemzeti költő” „nemzeti költészete”
22 nem mutathat fel.”22 Vélhetnők baráti túlzásnak, ám nézhetjük más szempontból. A Petőfi-líra olyan magasságot ért el, amely megengedi az összehasonlítást a kor legjobbjaival, ezáltal a magyar irodalmat az európai irodalmak mellőzhetetlen és egyenrangú tagjaként ismeri el, kívánja elismertetni. Ha Petőfi általam vázlatosan bemutatott verseit újraolvasom, nyomát sem lelem annak a tanító-előíró modornak, amely a korszak akár kisebb költőit jórészt jellemezte, tudtára adván az olvasóknak, miként illeszkedik verseivel a „nemzeti mozgalom” követelte beszédmódba. Petőfi nemcsak alakítja ezt a beszédmódot, hanem egységbe fogván a megszólalás eltérő tárgyait, egy líratörténet új fejezetének létesülését célozza meg. Nem egyes verseket ad közre, hanem egy költészettörténet alakulási folyamatát tervezi meg. Ebben a folyamatban nem szükséges (állandóan) napirenden tartani a „nemzeti költő” státusának tulajdonított karakterisztikus frazeológiát. A nemzeti költő egyszerűen és félreérthetetlenül költő, akinek művei nem szoríthatók egy szűken értelmezett (és nemzetinek tulajdonított) keretbe, hanem olyan nyelvi történések, amelyek elsősorban a nyelvközösségben visszhangzanak, kiáradnak a „világ”-ba, s ha úgy tetszik, világirodalmi horizontban nyerik el nem múló jelentőségüket. A szókincs sokfelől eredeztethetőségéből fakad, hogy ami rövidre zárva neveztetik „nemzeti költői” beszédnek, az pusztán a költői szólamok egyike. Általában a „küldetéses”, „képviseleti” beszéd, a felhatalmazottság elismertetésére törekvő igény megnyilatkozása, amely bizonyos értelmezésben kevesebb teret enged másfajta, ám a nemzeti költői attitűdöt szintén jelezni képes (költői) alakzatoknak. Nem is szólva arról, hogy – elismerve a költői életművek rétegzettségét, esetleg korszakonkénti változását, átalakulását – messze nem bizonyosan a leginkább látványos megszólalásokkal válik önazonossá, önmagává. Petőfi esetében a költői megnyilatkozásokat az utókor önbeteljesítő jóslatoknak fogta föl, életrajziként kezelte (nem riadva vissza nemzetpedagógiai jelentéstulajdonítástól sem). Ezért vált gyanússá némely kései értelmező szemében, vele szemben kijátszván azokat a költőtársakat, akiknél rejtettebben, áttételesebben fogalmazódik meg a Petőfiével többnyire érintkező költői hangvétel és tárgy. Petőfi Sándor magyar és külföldi kortársai között elhelyezése segíthet abban, hogy maga kezdeményezte és a kutatás által feltárni vélt rokonulásai/rokonításai közegében mutathassunk rá arra a sajátra, amelynek messze nem jelentéktelen hányada hagyományválasztása/értelmezése, és amelyet maga vet egybe költészetében a kortársi áramlatokkal. Az életrajzi kutatás önmagában éppen úgy nem elégséges a Petőfi költőszemélyiség hívebb ismeretéhez, mint ahogy teljes kizárása (különös tekintettel a versek mindmáig vizsgálható kronológiájának problematikus helyeire) sem kétséget kizárólag indokolt. A versek által megközelíthető költői attitűd megrajzolásába a hatástörténet ▼ 22 Kerényi, i. m., 391.
