Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Kriskó János: Petőfi Sándor kultusza Kiskőrösön (Beszélgetés dr. Lucza Ilonával és dr. Filus Erikával)
137 megjegyzi-e a hallottakat, vagy elengedi a füle mellet. Az ismeretanyag nagy része ezzel a módszerrel elvész, kiesik. De ha leültetjük, és adunk neki valamilyen manuális feladatot az ismeretanyaghoz kapcsolva, már sokkal több minden megmarad az emlékezetében. És ha teljesen bevonódik, ha végig mehet egy vezetett úton, egy labirintuson, ahol a történet minden egyes részlete megelevenedik, és feladatokat oldhat meg közben, akkor később sokkal könnyebb a tudatából előhívnia az élményszerű ismereteket. Miközben végigjárja az útvonalat, idézeteket hall a János vitéz ből, gyönyörű az installáció, nagyon jók a hang- és fényeffektu sok. Az a meglátásunk, hogy tényleg ez kell. A 21. századi gyermeknek, ha valami nem inger-gazdag, ha nincs csúcsra járatva az összes érzékszerve, akkor nagyon nehéz maradandó élményt nyújtani, főként a kultúra területén. Olyan kiállítást kell elé tárnunk, ahol folyamatosan változó az ingerkörnyezet, olyat, amely folyamatosan fenntartja az érdeklődését. És fontos az is, hogy ne vegyen igénybe túl hosszú időt, amíg végigjárja. Nem lehet folyamatosan 100 százalékon pörögni, az a 20–25 perc, ami alatt egy 5–6 fős kiscsoport végig ér a labirintuson, elegendő ahhoz, hogy még ne legyen sok, hogy ne unjanak rá. Ez elég idő ahhoz, hogy elvarázsoljuk a látogatókat, főleg a gyerekeket, elég idő ahhoz, hogy megismerjék részleteiben a történetet, hogy bizonyos fontos motívumok bevésődjenek. És elég arra is, hogy bizonyos erkölcsi kérdéseket feszegessünk. Például, hogy jogos-e a zsiványtanya felgyújtása, benne a zsiványokkal? Hogyan ítélhető meg morálisan, hogy elviszi-e Jancsi a pénzt, vagy sem? Mindig van egy kicsi idő a séta közben arra, hogy ilyen kérdésekről is szó essék, de itt sem eshetünk túlzásokba, hogy ne fáradjanak el a séta végére. Tündérország a katartikus pontja a túrának, felszabadultan jönnek ki a labirintusból. A végén a látottakra épül egy múzeumpedagógiai foglalkozás. – Képes-e a látogatóközpont egynél többször is élményt nyújtani, vagy mindig csak az újaknak jelent meghatározó élményt? – Kap új információt az a gyermek is, aki már nem először jár itt. Amikor valaki először megy végig az útvonalon, az többnyire letaglózva, libabőrösen jön ki a labirintusból, azzal az érzéssel, hogy: „Úristen, de jó!” Ez később leülepszik benne, képes visszaidézni az emlékezetébe egy-egy helyszínt, és amikor újra eljön, többnyire már nem az osztályával, hanem a családjával, eleve már más közegben mozog, más hatások érik, már bennfentesként mutatja be a szüleinek és a testvéreinek a legizgalmasabb momentumokat. Ekkor következik be egy erőteljes megerősítés, az élményei tartósabbakká, részletesebbekké válnak. Tudja, hogy mire számíthat, hogy melyik helyszínen mi várható, hogy az út körülbelül meddig fog tartani, mit kell majd tennie, és esély van arra, hogy egy kicsit jobban körülnéz, elmélyül azokban a részletekben is, amelyeket az első látogatás eufóriájában elmulasztott.
