Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 12. szám - Ágoston Enikő Anna: Mint lepke a bábjából (Kabdebó Lóránt: Valami történt)
110 radt töredéket, mint a Jeszenin utolsó éjszakája ciklust is beépíti a Szabó Lőrinc-i poétika összefüggés-rendszerének látványába. Egész képet kapunk a költő alkotói felfogásáról a poétikáján keresztül. Kabdebó Lóránt tanulmánykötetének felépítése mondhatni a tudományos katarzisélményben csúcsosodik ki, ahogy az utolsó fejezetben az ars poetica és a teológia találkozásában összeér minden – az előző fejezetekben tárgyalt – poétikai elv és filológiai élmény, mintha együtt végeznénk a kutató szerzővel a gondolkodást a filológiai gyűjtőmunka során, bejárva a poétikai-nyelvi, létköltészeti gondolkodás kérdésköreit, amíg együtt rá nem látunk a teljes panorámára, amelyet addig csak részletekben, közelebbi rápillantásokból fedezhettünk fel. Kabdebó Lóránt úgy vezeti végig saját felfedezőútjain az olvasót, hogy nem korlátozza Szabó Lőrinc vagy a rá ható, poétikájával kapcsolatba lépő kortársak hangjainak megszólalását. Olyan finom érzékenységgel találja meg az idézhetőség mennyiségi határait, hogy az idézett hang önmagában is értelmezhető anélkül, hogy ő irányítaná az interpretációt, inkább finoman vezeti a versek mellett a gondolatmeneteit. Az olvasó anélkül is élményszerűen veheti a kezébe a tanulmánykötetet, hogy az allúziók után kutasson a könyvtárban, mert mindent kézbe kap, mintha jelen lenne az irodalomtörténész kutatóútján, és saját maga is továbbgondolhatja Szabó Lőrinc líráját és a hozzá kapcsolható műveket. Mindeközben Kabdebó személyes viszonyai is feltárulnak a költő kapcsán. Részt vehetünk vele azon az úton, ahogy a filológiai munkán keresztül felfedezi a költő emberi oldalát és kapcsolatrendszereit. Egy újabb interpretációs úttal egészíti ki a poétikai utat, de nem írja felül a lírai életművet, és személyesebbé teszi a költővel való kapcsolódást. Feltárulnak a költő szellemi kapcsolatrendszerei, a körülötte lévő emberek hatásai, élete jelentősebb mozzanatai, amelyek párhuzamosan haladnak a poétikai fejlődésével, létrehozva egy olyan lírai megszólalásmódot, amely leválasztható az életrajzról, de összeolvasva azzal a költő alakja is kirajzolódik. A tanulmánykötet olvasása során jelen vagyunk abban a pillanatban, amikor Szabó Lőrinc pályája elején megmutatja Babits Mihálynak, az irodalmi élet jelentős alakjának Áradás, áradás! című versét. Látjuk a költő visszaemlékezésén keresztül, ahogy Babits remegni kezd, és utólag is visszhangzanak az életrajz múltjában a szavai: „ennél nagyobbat Vörösmarty óta nem írtak”. Így fedezi fel Szabó Lőrinc a „rettenetest”, és próbálgatja a kriminalizálódott poétikát, előkészíti a rátekintést az emberi létezés szereptelenedésére. Megérthetjük József Attila és Szabó Lőrinc poétikai és az a mögött húzódó személyes kapcsolatát. Ahogy Szabó Lőrinc bevallotta, egész életében belső monológok mozgatták, amelyeket saját magával vagy egy erre méltó társsal folytatott magában. Kabdebó Lóránt feltárja, hogy milyen indikátorként hatott Szabó Lőrinc belső párbeszédeire az élmény, amikor József Attila fejből felmondta neki a Te meg a világ verseit, és hol kritikával, hol dicsérettel illette. A nemzedéki különbség és a történelmi háttér kétféle poétikai látást alakít ki a
