Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 12. szám - Borsodi L. László: A haza, ahová visszabújni (Vida Gábor: Senkiháza. Erdélyi lektűr)
103 hatalmas amerikai gyártmányú teherautó jelent meg, az orosz katonák szakszerűen leszerelték a generátort, kiemelték a járókereket, kivésték a csigaházat a betonból, leszerelték a transzformátort és a kapcsolószekrényt, majd elhajtottak. (...) Bement az üres turbinaházba, legszívesebben felkötné magát a csörlő láncára, erre gondol, de az oroszok azt is elvitték, hát inkább elsírta magát” (Igazi háború). S ahogy identitásnélkülisége, -köztessége nem jut el megnyugtató önazonosságig, ahogy nem érzi jól magát a katonai világban, és nem érvényesül a szakmában („Tartalékos őrmester egy csupán papíron létező repülőezredben”), ahogy idegen marad Namajdon, és idegenné válik számára Bukarest („most mehet megint haza, abba a porfészekbe, ahol nem is tudja pontosan, hogy mit keres, meg nem is keres valójában semmit” – Béke van), ugyanúgy nem találja a helyét a magánéletben sem. Bora, a felesége Namajdhoz és a havashoz köti, mert a gyermeke anyja, de nem sokat tudunk meg arról, hogy a vele való intim együttlétekben kedvét leli-e, csak annyi derül ki, hogy a katonai behívók és más nők miatt folyton otthon hagyja, elutazik, és visszatér hozzá. Mintha a nőktől és a katonaságtól való menekülési kényszerből térne vissza hozzá, ő az, akitől távol, akihez képest ideig-óráig élni tud, hogy újra és újra felismerje (ha egyáltalán felismeri) élete élhetetlenségét, és akinek nem tud beszélni, nem beszélhet arról, amit máshol és más nőknél tapasztal, megél. Ugyanakkor hiába keresi a boldogságot a Bukarest melletti „felhagyott erődrendszer északi részének földhányásait ellepő erdők és a sáncokat is elöntő tavak között” (Schwartz) fiatalkori szerelménél, az örmény Yeznig Sahaghian nevelt lányánál, a vadóc, érzéki Enzánál (mintha a lakhelye megtalálásának bonyolult volta az elérhetetlenségét sugallná), vagy hiába van mellette az özvegy, zugivó, egyébként bölcs Lóczy Alíz, akinél korábban felesége, Havadi Borbála lakott. Egyik nő sem tudja megadni számára a boldogságot, egyik sem tudja megteremteni áhított nyugalmát. Kalagor Máté harminctól negyvenéves koráig végigkövethető élettörténete (élettörténet-töredéke) – annak ellenére, hogy megnősül, gyermeke születik, birtokot épít, reményteljes karrierre számíthat – nem válik fejlődésregénnyé, mert mintha identitásválsága, az őt körülvevő kor politikaitársadalmi kiszámíthatatlansága-kaotikussága, az, hogy tervezés helyett mindig a túlélésre kell berendezkednie, rávetülne a nőkkel való kapcsolatára is. Talán a nők jelenthetnének számára kapaszkodót az élet egyéb területein elviselendő bizonytalanságok között, de hiába élheti meg Bora mellett a családapai szerepet, hiába áll mellette Alíz a maga bölcs meglátásaival és Endza a nagyvárosi élet szabadságának ígéretével, Kalagor a különféle női identitások között is csak ténfereg, nincs határozott elképzelése, magánéletének sem lesz határozott iránya, ugyanúgy passzív marad, ugyanúgy nem kezdeményez, és sodródik, mint életének más területein. Nem is nagyon van más választása, mint a bolyongás, hiszen Kalagor Máté/ Matei Călugăru alakja és élete olyan, mint közvetetten a bolsevikok vagy nácik, közvetlenül a román vagy a magyar politikai hatalmak által befolyásolt, de a világ
