Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 12. szám - Két beszélgetés Orosz Istvánnal – az Apakönyvről
72 nagyszülőknél lakva érettségizik, mert a szülők azért nem költöztek vissza, de a fiúkat visszaküldték. Onnan kerül az Eötvös Collegiumba Pestre, és aztán az Eötvös Collegiumból, amikor megkapja a diplomáját, meg kell nevezni néhány helyet, hova menjen tanítani, és ő bejelöli utolsó helyen Kecskemétet. A minisztérium pedig úgy dönt, Kecskemétre küldik, miközben ő vágyik vissza a budapesti barátai közé, az intenzíven beinduló irodalmi életbe, mert akkor ő már a Válasz munkatársa, valamint publikációi jelennek meg egy csomó fővárosi újságban. Vágyik nagyon vissza, de nem tud visszamenni, úgyhogy a Kecskemét-fóbia az inkább innen eredeztethető. Aztán egyre inkább részt vesz a kecskeméti életben, de a levelezésekből látszik, hogy a pesti kollégák, barátok is dolgoznak azon, hogy az Apu Pestre kerüljön. Valószínűleg a legfőbb akadálya annak, hogy a fővárosba kerüljön, én vagyok. Ugyanis egy csomó álláslehetőség lenne neki Pesten, lakást viszont nem tud szerezni, én pedig 1951-ben megszülettem, és nyilván csak olyan lehetőséggel élne, ahol el tudja helyezni a családját is. És aztán azt hiszem, a Kecskemét-fóbia egy kicsit 1957–58 után változik meg, amikor a politikai háttere miatt egy ideig Kecskeméten sem tud komolyabb állást kapni, viszont közben borzasztó sok szeretetet kapott a várostól: amikor börtönben van, egymásnak adták a kilincset, vagy húzták meg a csöngőt egymás után olyan ismerősök, meg ismeretlenek, meg ismerősök ismerősei, meg ismeretlenek ismerősei, akik azért jöttek, hogy például a nagyanyámtól rendeljenek csipketerítőt, amiért fizethetnek. Én még nem olyan régen, egy–két–tíz évvel ezelőtt is láttam olyan csipketerítőket televíziók tetején kecskeméti lakásokban, melyeket az én nagymamám csinált abban az időben pénzért. Úgyhogy nagyon sok jó élményt kaphatott itt az Apu, amitől ez a Kecskemét-fóbia megváltozott. – Otthon és lakhatás. Nagyon megindítóan írsz a Hargitai utcai házról. Viszont nem jellemző rád, hogy egy témát részletesen kifejtenél. Te is viszonylag szűkszavúan írsz, mint ahogy az édesapád ír egy-egy esemény kapcsán, de ez olyan kiemelkedően részletes. Még a virágokra is emlékszel. Mi volt az ablakban? Mi volt a kertben? Az volt az első igazi otthonod. Áll még ez a Hargita utcai ház? – Igen. A Hargita utca az tulajdonképpen egy úgynevezett társbérlet volt, mert az egy nagyon szép villa volt a Villanegyedben, aminek volt egy egyszemélyes tulajdonosa, és a szocialista időkben az volt, hogy neki akkor be kellett fogadni másokat. Valójában korábban máshol is laktunk már, de ez a bizonyos Hargita utcai otthon az első ház, amelyre emlékszem, én ott laktam gyakorlatilag tizennyolc éves koromig, tehát olyan körülbelül tizennégy éven keresztül. Apám egyébként azt írja, nem voltak olyan jó körülmények ott, mert a víz nem volt bevezetve, a WC kint volt a kert végében, szóval nem volt ez egy olyan nagyon luxus lakás, mint amelyre gondolhatnánk. Két utcával arrébb kellett menni a nyomós kúthoz, ahonnan vizet lehetett hozni, de azért valahogy élvezték, mert mégis önálló helyen lakhattak. Én is nagyon élveztem, mert volt egy kertje. A társbérlőnk nagyon izgalmas ember volt, a Hausinger Pali, aki egy feltaláló
