Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 1. szám - Molnár Miklós: Az orgoványi csárda Petőfi-legendái
127 Molnár M iklós Az orgoványi csárda Petőfi-legendái Anagyapám, Molnár Gergely református lelkész megemlíti a majd fél évszázadon át, Orgovány községgé alakulásától a 20. század harmincas éveinek elejéig vezetett diáriumában – Orgoványi napló címmel 2002-ben jelentette meg a Kortárs Könyvkiadó –, hogy Petőfi többször is megfordult az orgoványi puszta mélyén álló „magányos, dőlt kéményű” csárdában, verset is írt róla, sőt benne is. A kunszentmiklósi gazdák orgoványi regále-csárdáját a 19. század végén, mikor a puszta fölosztása után megszaporodott a lakosság, imaházzá alakították; Molnár Gergely volt az első lelkésze. 1895-ben küldte a Dunamelléki Református Egyházkerület Orgoványra; negyvenegy éven át pásztorolta a lelkeket. Huszonnyolc évesen érkezett meg szekérderéknyi portékájával szolgálati helyére, a királydinnyés, árvalányhajas, szamárkenyeres homok és törpe nyárfaerdő övezte pusztai csárdába, melynek ivóját gyülekezeti teremmé építették át. Ő az épület többi helyiségében lakott, egyetlen kis szoba kivételével, ahol a helyi szájhagyomány, „a parasztok csácsogó meséi” szerint Petőfi Sándor megszületett – tehát nem Félegyházán, nem Szabadszálláson, és nem is Kiskőrösön, hanem az orgoványi csárdában. Ő maga is úgy vallotta mindig, hogy a Kiskunságban született, „hova szíve, lelke mindig, mindenhonnan vissza-visszavágyott”, ha már nem mehetett, hiába áhítozott rá, se Párizsba, se Londonba, nem jutott el Itáliába vagy Egyiptomba, és sohasem láthatta a tengert; ez a Kárpát-medencében szinte mindenhova eltalpaló kozmikus vándor nem járt Szegeden sem, és soha nem látogatott el Kiskőrösre, ami akkoriban mellesleg nem is számított kiskunsági helységnek... Orgovány-puszta községgé fejlődött, 1913-ban megépült a református templom, lelkészlak is épült, a csárda iskolaként szolgált tovább; első elemistaként én is odajártam. Az egykori csárdaiskola falán 1992. március 15. óta emléktábla áll: „PUSZTÁN SZÜLETTEM, PUSZTÁN LAKOM.” AZ ORGOVÁNYI SZÁJHAGYOMÁNY SZERINT ITT, AZ EGYKORI CSÁRDÁBAN SZÜLETETT PETŐFI SÁNDOR. Egy rekkenő hőségű nyári napnak nem annyira az alkonyulatánál, inkább a delelőjén az apostolok lovain közlekedő, verítéktől csatakos utas állított be az orgoványi csárdába, ahol két pásztor, egy öreg meg egy fiatalabb borozgatott éppen; csikósok voltak a szentmiklósi ménesnél, és a csárda környékén legeltettek. Az utas a fogasra dobta viharvert kalpagját, és levágódott egy sarokasztal mellé. Jobb napokat látott kopott öltözékéről a csikósok kódorgó diáknak nézték. Kifújta magát, majd így adta bizonyságát ékesszólási tehetségének: – Bort! – Tüskésen égnek meredő haját hátrasimította, és pödörintett egyet a bajszán. Elmélázva üldögélt. A szülei, politikusok, barátok, hitelezők, repedt sarkú komédiásnők, cselédlányok vonultak föl izzó, szertelen lelkében. (Bocsásson meg Ady
