Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 12. szám - Pikó András Gáspár: Az énképzés módozatai Bereményi Géza Vadnai Bébi című regényében (II. rész)
40 „[k]övérkés, izzadt, haszonleső herélt”, egy „szerájbeli tégla” (43.) alakításával zárul, szexuális vetületet, valamint a besúgás allúzióját kölcsönözve a nyilvános írói szereplés általi kompromittáltságnak. A performansz, és a törzstagok viselkedése a regény immanens világában szemlélve, és metafikciós kommentárként is Mihail Bahtyin karneválfogalma mentén értelmezhető a legtermékenyebben. Bahtyin a karnevált a középkori és reneszánsz kori Európa népi kultúrája egyik központi elemeként határozza meg, amiben „a hierarchikus viszonyok, kiváltságok, normák és tilalmak” ideiglenesen érvényüket vesztik, az emberek között a mindennapi életben elképzelhetetlen, „különleges érintkezési módok” alakulnak ki, melyeket leginkább familiárisként lehet jellemezni.3 A karnevál lényegét a „nép kacagása” adta, a karneválon kívüli világ szokásainak, erkölcseinek visszájára fordítása, a világi és egyházi ceremóniák, szertartások parodisztikus kifigurázása, a hatalom és a tekintély gúnyolása és kinevetése. Mindezek mellett a karneváli paródia „magukra a nevetőkre is irányul”, és „igen messze van az újkor tisztán tagadó és formális paródiájától: a karneváli paródia úgy tagad, hogy egyszersmind új életre kelti, meg is újítja azt, amit tagad”.4 A bahtyini karnevállal szemben a törzstagok viselkedése, performansza nem össznépi, a résztvevők köre az időbeli határokat is önkényesen kezeli, és annak sincs jele, hogy a Törzsön belüli szigorú hierarchia akár egy ilyen „heppening” idejére megszűnne. Viszont a hatalommal, a tekintéllyel szembeni parodisztikus gúny, kifigurázás, az ebben megjelenő testi, anyagias, szexualitáshoz és anyagcseréhez köthető funkciók egyértelmű karneváli elemek. A Törzs tagjai elutasítják ugyan a hivatalos művészetet és kultúrát, de fölényességüket állandó, keserű önirónia hatja át, amit a narráció iróniája is felerősít. A káromkodást, a „hosszú és kacskaringós, durva kifejezéseket” Bahtyin ugyancsak a „familiáris vásári beszéd” jellemzőiként határozza meg.5 Szintén a karneváli megfeleléseket erősíti a jelenet – a szövegben egy beágyazott visszatekintő rész után lejátszódó – végkifejlete: az időközben megérkező, szent őrült Doxa-karakter az asztalra ugorva Keresztelő János, és Jézus alakjaihoz köthető bibliai idézeteket kezd el ordítozni, magára vonva a rendőrök figyelmét, akik megverik és elviszik, az igazoltatásnak pedig vége szakad. Mint Bahtyin írja, a keresztény egyházi kultusz és szertartásrend paródiái, a Szentírást, szentek életét parodizáló szövegek, a szentségparódiák, parodia sacrák ugyancsak a középkori és reneszánsz kori karneváli irodalom szerves részét képezték, így a Doxa által rendezett jelenet csak tovább erősíti ezt a korrelációt. A kiabált idézetek ▼ 3 Bahtyin, Mihail Mihajlovics: François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája. Rabelais és Gogol – A szó művészete és a népi nevetéskultúra. Szatíra. ford.: Könczöl Csaba, Raincsák Réka. Budapest, Osiris Kiadó, 2002. 4 Bahtyin, i. m. 5 Bahtyin, i. m.
