Forrás, 2023 (55. évfolyam, 1-12. szám)
2023 / 12. szám - Galántai Zoltán: Végül mindig tél van; Mesék évada (versek)
13 Galántai Zoltán Végül mindig tél van A Hesperidák kerje Törődjél hát bele. Az arany gyümölcsös majd úgyis kiszárad bárha örökkévalóságot sugdos is a súlyos fényekben az idő: a lomb. De te azért hazudj magadnak még ha úgyis mindegy: mindig fekete árnyéka van a Hesperidák fái közt a nyárnak és bár az itteni föld mély és nehéz és forró mint a kő örök úgyis és elborítja majd a kertről szóló emlékeinket a Nap maga Héliosz és végül forró és felfénylik a magány. A kert mélyéből a dühödt aranyalmák acsarkodnak reám Kerti szobor A kertben a ragyogás növeszt magának drágakő szárnyakat az ablak előtt a szeptemberi fűben a szárnyas idő áll: szobor vagy angyal vagy árnyék: de hát olyan mindegy ha a Multiverzum sem több ennél: csak egy árnyalat a napfény is furcsán megvillan és hogyha csalódnál: szabadság ez is ahol a valóság érleli gyümölcseinket: mindegyik Kozmosz fénylő és hideg és ragyogó opál a valóság. Csillámlik a szárnya és suhogva a magasba száll Az utolsó tél Idebent mostanában jégkorszakról is hogyha álmodom rágyújtok az ébrenlét óráiban hideg ágakat szedek a hit aranyszínű láng ég el és lobog az oltáromon részegen az ablakomból a ragadozó állatok nyomát figyelem odakint a Kozmoszban a kék és fekete jeget ahogy ellenségesen naggyá nőnek és feketék a fák idebent a hamu ellobog a valóság az égő áldozat fekve a kanapén a leheletem kavarog a pőre hideg a jelenben a szép rend üres üvegpalackként felborul
